Ugrás a fő tartalomra

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Nem is tudtam, hogy Murakami Haruki nemcsak író, hanem többszörös maratoni futó is! A futóklubban ajánlották a könyvét (a netről is letölthető), így egyből be is szereztem. Nagyon jó gondolatokat lehet belőle meríteni, nem csupán a futással kapcsolatban (de nyilván, mivel jómagam is rendszeresen futok, versenyeken indulok, először, elsősorban ezekre koncentráltam).

Már az eleje érdekességet tartogatott számomra: megtudtam ugyanis, hogy Murakami Haruki, akinek először teljesen más volt a foglalkozása (konkrétan üzletet vezetett), hogyan kezdett el regényírással foglalkozni. Majd mikor döntött úgy, hogy ez lesz a fő tevékenységi köre. Megtudhatjuk, hogyan kezdett el futni, és hogy milyen szerencsés, mert olyan munkája lett, ami mellett napi szinten, bármikor űzhette eme sportot.

Aztán, ami még nagyon tetszett benne, hogy többször is párhuzamot von a regényírás és a futás között.
Egyik kedvenc példám (de sok van, folyamatosan "könyvjelzőztem"):

A maratoni futás nem való mindenkinek. Ahogyan a regényírás sem. Magam sem azért lettem regényíró, mert valaki ajánlotta vagy kérte ... Hasonlóképpen: az emberből nem úgy válik futó, hogy valaki ajánlja neki a futást. Alapvetően azért lesz futó, mert muszáj azzá lennie.

Vagy - amivel szó szerint én is így vagyok:
Amíg futok, senkivel sem kell beszélnem. és senkit nem kell hallgatnom. Elég csupán a tájat néznem és csak magamra figyelnem. Ez semmi mással föl nem cserélhető, értékes idő számomra.

Az egyes fejezetek van, hogy időben ugrálnak (pl. leírja, hogy egy hónap múlva lesz a New York City maraton, aztán közben más versenyekről is beszámol). De ez azért is van, mint ahogyan az utószóban olvashatjuk, hogy nem egyszerre írta a könyvet, hanem ahogyan jöttek a gondolatok - egy másik (nagyobb) mű írása közben.

Maratonok, ultraverseny, futás Hawaii-on vagy éppen Bostonban... változatos helyszínek, és, amire ő büszke, hogy akárhogyan is fájt, akármilyen nehezen is bírta, sose gyalogolt bele a távba (pedig mint tudjuk, hosszútávon nem ciki belegyalogolni!), illetve, hogy nem volt komolyabb sérülése. Azért, ahogyan öregedett, sajnos ő is megtapasztalta a bőrén, hogy már nem megy úgy a futás, mint korábban. De természetesen folytatta, mert a futás (is) az élete, sőt, triatlonozni kezdett - így egy icipicit a triatlonozás világába is betekintést nyerünk.

Jó kis könyv volt, nem csak futóknak ajánlom, mert tényleg vannak benne mindenki számára hasznos gondolatok!

A japán írótól korábban a Kafka a tengerpartont és a Birkakergető nagy kalandot olvastam. Az utóbbiról írtam csak a blogban, itt olvashatjátok.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább