Ugrás a fő tartalomra

Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Aki ismeri Murakami Haruki regényeit és stílusát, tudja, hogy a cím nem egy vicces kalandot takar, hanem egy kissé elvont, misztikusabb történetbe kalauzol minket.

A fiatal reklámszövegíró unalmas élete hirtelen megváltozik, amikor az eltűnt barátjától kapott képeslap révén belekeveredik egy mutáns birka utáni abszurd hajszába. Japán eldugott hegyvidékén aztán találkozik a mitikus állattal és önmaga démonaival is. - foglalja össze tömören a lényeget a moly.hu ajánlója.

Persze a regény nem rögtön a birka utána vadászattal indul. A (névtelen) főszereplő férfi elbeszélésben megismerhetjük az  előzményeket, az eddigi unalmas és kiszámítható életét (igen, az elején tényleg kicsit unalmas volt, de fogjuk rá, hogy azért, mert hősünk eseménytelen életét így jobban érzékelhettünk), valamint megismerhetjük új barátnőjét, és annak fülét. :P
Rejtélyes alakok tűnnek fel, az egyik a régi barát, Patkány képében - vajon mi történt vele, hol van most? És miért küldte ezt a birkákat ábrázoló képeslapot? Amit aztán hősünk az újságban leközöl, és ami elindítja a bonyodalmakat.
A tét nagy, mert ha főszereplőnk nem találja meg a különös birkát, meghal - közli vele egy fekete ruhás férfi.
Ezért aztán elutazik Hokkaido messzi hegyvidékeire barátnőjével (a fülessel :P)  - kérdés, valóban ezt a birkát keresi? Létezik egyáltalán ez a birka? Sikerül megtalálnia, akár szimbolikusan is?
A kérdésekre, ha nem is egyértelműen, de választ kaphatunk a regényből.
Mint írtam, a könyv nekem kicsit elvont volt, de nem volt rossz.

Murakami Haruki 1949-ben született kortárs japán író egy másik ismert regénye a Kafka a tengerparton, melyet szintén volt szerencsém elolvasni kb. három évvel ezelőtt. Lehet, hogy előkotrom emlékeimből, és írok majd róla is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább