Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2013

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 5. - Remény

A Szent Johanna Gimi sorozat ötödik részében következik be az, amire a kezdetek óta vártunk. Persze nem az elején, hanem azon a bizonyos december 20-i napon. Addig is sok minden történik, hol szenvednek kedvenceink, hol barátkoznak, hol cukkolják egymást, közben Kingának hála a két francia fiú is bekavar. Ami az elején nekem kicsit fura volt, hogy már a tizenegyedik osztályba járnak a "gyerekek" - mindig, mikor le volt írva, hogy 11/b, csak néztem, hogy mi van? Nem tudom, nekem ők örökre kilencedikesek (vagy max. tizedikesek) maradnak. Ebben az évben új tanulóval bővül az osztály. Egyes diákok viselkedése továbbra is botrányos - mondjuk egy idő után már nem olyan vicces olvasni, hogy nem tudnak normálisan viselkedni, pl. órán, színházban. Remélem, végzősként kicsit benő a fejük lágya. A határozott Kinga pedig egyre utasítgatóbb, iránytgatóbb lett, még a párkapcsolatában is. A könyv a történések mellett felhívja a figyelmet az utcai veszélyekre és a környezettudatossá

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az életveszélyes esküvő

M. C. Beatontól eddig két Agathat Raisin krimit olvastam ( A spenótos halálpite , A parázna lódoktor ), holott a középkorú, Londonból vidékre költözött hölgy történetei egy teljes sorozatot ölelnek fel. Az egyes könyvek pontos sorrendjét nem tudom, van köztük Az elkóborolt túrázó, Az elültetett kertész ...stb  - mind olyan történetek, amelybe Agatha is belekeveredik, és persze mindig nyomozni akar. Az életveszélyes esküvő ben Agatha férjhez megy, pontosabban csak menne Jameshez, ám egyszer csak előkerül a halottnak hitt volt férj! Az esküvő persze ugrik, de az izgalmak csak ezután kezdődnek. Jimmyt (volt férj) ugyanis közben meggyilkolják! Vajon ki tehette? Agatha? Vagy James bosszúból? Mindenesetre Agatha és James ("barátok maradnak") együtt kezdenek el nyomozni. Közben Agatha házat meg szeretné venni egy hölgy, majd lesz itt gyújtogatás, és a végén még főhősnőnk is föld alá kerül. No nem kell megijedni, hogy mi történik valójában, az kiderül a humoros krimiből.

Siobhan Dowd: Éles és gyors sikoly

Rég volt már egy könyv akkora hatással rám, mint Siobhan Dowd: Éles és gyors sikoly című könyve. Amikor hazavittem a könyvtárból, egy átlagos ifjúsági regényre számítottam, persze azt sejtettem, hogy nem lesz vidám könyv. Bevallom, szíven ütött a téma. Amikor a tizenöt éves Michelle Talent anyja meghal, a lány szinte már elvakultan vallásos apja az alkoholban keres vigasztalást, így Shellnek kell gondoskodnia két fiatalabb testvéréről. A mindennapok kilátástalanságában a fiatal lánynak két támasza van csupán: Rose atya, a naiv, fiatal pap, és Declan, Shell osztálytársa, akivel Shell intim kapcsolatba kerül. Ám Declan úgy dönt, elhagyja Írországot. Ekkor derül ki, hogy Shell gyermeket hordoz a szíve alatt… - olvasható a könyv ismertetőjében. A történet első fele-harmada körülbelül erről is szól. Mindeközben megismerhetjük a vallásos ír falu életét, Shell szerető gondoskodását testvérei iránt, az apát, akit valójában belebolondult az anya halálába, és a többi szere

Eoin Colfer: Meglőve

Eoin Colfer ír szerzőt legtöbben az Artemis Fowl fantasy sorozatáról ismerik, ám a nemrégiben megjelent Meglőve című könyve más kategóriába tartozik. Mint a címe is elárulja, krimi a műfaja. Azon belül sem a klasszikus értelemben vett krimi (ld. gyilkosság, csavaros eszű nyomozó), hanem ennél keményebb olvasmány, igazi alvilági történet. Van benne minden: kaszinó, drogdíler, zsarolás, fenyegetés, leszámolás, amelybe főhősünk, a New Jersey-i kaszinó kidobóembere akaratán kívül elég durván belekerül. Komolyan, azt lehetett hinni, hogy őt is kinyírják, de Daniel ennél azért dörzsöltebb, főleg, hogy az egyébként jólelkű embernek kommandós múltja van. Dan "legnagyobb problémája" egyébként az, hogy kopaszodik, és emiatt hajbeültetésekre jár. A regény kiindulása, hogy Connie-t, a csinos felszolgálónőt, akivel Danielnek viszonya van, meggyilkoják, és a férfi egy elég fura, magát ügyvédnek nevező alakra gyanakszik. Közben Dan kedvenc dokija is eltűnik (Zen), ám "szelleme

Buglyó Gergely: Oni - Szürke vér

Őszintén bevallom, hogy a fantasy műfaja eléggé távol áll tőlem, ám mivel egy hétvége erejéig "átmenetileg" hozzám került a könyv, úgy döntöttem, nem hagyom olvasatlanul.  Ami rögtön megtetszett benne, és mondhatni Buglyó Gergely regénye ebben tér el a szokásos fantasy műfajtól, hogy egyrészt Magyarországon, egy kis dunántúli faluban játszódik, másrészt pedig, hogy a szereplői hétköznapi alakok, vagyis tizenéves iskolások. Ennek köszönhetően sokkal személyesebb a mű, könnyebben tudtam olvasni és beleélni magam a történésekbe és szereplők sorsába. Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet