Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2018

Louise Jensen: A béranya

Elég gyorsan elolvastam ezt a könyvet, amelyet már a Libriben kinéztem (még mikor A Fal -at vettem), ám végül e-könyvként, a bookandwalk-on keresztül került hozzám. Nem bántam meg. Az alapötlet már kérdéses témát feszeget: mi van azokkal a párokkal, akiknek nem lehet gyermekük, és megkockáztatják, hogy belevágnak egy esetleges béranyaságba, ami ugye nem teljesen és nem mindig legális? Néhány mondat az ajánlóból: Kat és férje Nick mindent megpróbál, hogy gyermekük legyen, de kezdik elveszíteni a reményt. Aztán egy véletlen találkozás gyermekkori barátnőjével, Lisával utolsó esélyt kínál a számukra, hogy beteljesülhessen az álmuk.  Kat és Lisa közös múltja azonban sötét titkokat rejt. Kate valóban mindent megtenne, hogy gyermeke lehessen, és két sikertelen örökbefogadás után a véletlenül felbukkant régi barátnőjének sírja el bánatát. Aztán ahogyan Lisa előáll az elképesztő ötlettel, úgy jönnek elő a múltból az apró kis eseményrészletek. Kiderül, hogy tulajdonképpen min

Mitch Albom: Hívások a mennyből

Még a júniusi Könyvhéten szereztem be ezt a könyvet, és rögtön el is olvastam (bár az írás elmaradt, de most igyekszem pótolni).  A történet alapja nagyon érdekes. Egy kisvárosban rejtélyes telefonhívások történnek. Egy nőt felhív a halott(!) nővére, Diana. Hihetetlen és döbbenetes, vajon megtörtént vagy csak képzelgett? Ám kiderül, nincs egyedül. Több hasonló hívás is érkezik, különböző személyeknek, szeretteiktől: édesanyától, fiútól - a közös bennük, hogy már egyikük sem él.  Egy példa (ajánlóból): Sully Harding egykori vadászpilóta döbbenten látja döbbenten látja, hogy hétéves kisfia maga is egy játék telefonnal mászkál, abban a reményben, hogy balesetben elhunyt édesanyja talán felhívja. A férfi a bizonyító erejűnek hitt hívások ellenére is meg van róla győződve, hogy csalásról van szó, és eltökéli, hogy végére jár a dolognak. A kisváros - a kételkedők ellenére is - hisz a csodában. És elindul egy folyamat, egyre több ember kezd el hinni, Istenben, a túlvilágban, a

Marlen Haushofer: A Fal

A sarkamban lohol a félelem, és nem akarom megvárni, míg utolér és leteper. Rég vásároltam már könyvet, gondban is voltam a Libriben, hogy a sok új megjelenésű közül melyiket vegyem meg, végül A Fal ra esett a választásom. Hogy miért? A fülszövege alapján nagyon érdekesnek tűnt a történet. Szeretem a rejtélyes, túlélős, naplószerű olvasmányokat, amelyeket a főhős E/1-ben mesél el, és vele izgulhatok, átélhetem gondolatait. Mert miről is szól a könyv? Egy harmincas éveiben járó nő az Alpokban arra ébred, hogy láthatatlan fal szigeteli el a külvilágtól. A területről nincs kiút, és kintről sem keresi senki, mivel odaát minden kővé vált. Ezentúl egy kutya, egy tehén és egy macska társaságában kell szembenéznie az újfajta élet kihívásaival. A főszereplő nő - aki mondjuk már negyvenes, nem harmincas, de ez már csak részletkérdés - valóban a barátai vadászházában reked, pontosabban az erdőben, ahol rajta kívül ugyan más állatok is életben maradtak, de a láthatatlan falon túl s