Koa-könyvek

Azt hiszem, elmondhatom, hogy Nicholas Evans az egyik kedvenc külföldi íróm lett. Izgalmas, érdekes történeteket ír, amelyekben a természet szépségei és az emberi érzelmek (szerelem, gonoszság) kihagyhatatlan alkotóelemek. A csapda című regényében a farkasok a "főszereplők", akik a Sziklás-hegység Hope nevű kis falucskájában tűnnek fel és okoznak nem kevés bosszúságot. "... amikor széttépnek egy kutyát, amely a városka legtekintélyesebb polgárának kisunokáját próbálta megvédeni, majd egyre több marhát ölnek meg a környékbeli legelőkön, a település felbolydul. Bika Calder, az öntörvényű gazda társaival együtt legszívesebben kiirtaná a farkasokat, az állam viszont odaküldi Helen Ross fiatal farkasbiológust, hogy az országos vadvédelem ottani szakértőjével együtt figyelje az állatok mozgását… Helennek váratlan segítőtársa akad Calder tizennyolc éves fiának, a dadogó, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő Luke-nak a személyében. El is kél a segítség, mert közben egy

A könyvnek már a címe sokat sejtető. Az egyik főszereplőt, Jazzt, férje meggyilkolásával vádolják, és itt jönnek képbe a barátnők: Cassie és Hannah, akik talán segíthetnek neki kijutni a „hűvösről”. A történetet Cassie meséli el, de igazából még a férj „meggyilkolása” előtti időszakot, és nem csak Jazz rossz házasságát, hanem a saját viszontagságait is. Az élet negyven fölött kezdődik – mondják –, de nem jó mindjárt a hűvösön kezdeni. Jazz, a házitündér, Hannah, a karrierjét építgető nő, és Cassie, a szeretnivalóan hibbant anya: három hétköznapi figura. Jó esetben nem börtönkrónikák szereplői. Cassie és Hannah mégis kénytelen összefogni, hogy bebizonyítsák közös barátnőjük, Jazz ártatlanságát. Csakhogy a botcsinálta nyomozás során fény derül árulásra, házasságtörésre, hazugságokra, egy- vagy többéjszakás kalandokra, egymás pasijának elhalászására, és egyéb sötét tikokra. Vajon a barátság kibírja a szennyes teregetését? - olvasható az ajánlóban. A könyvben sok vicces és poénos megálla

Jaj, hát ez egy nagyon aranyos könyv – ez volt a gondolatom, mikor is az első fejezetek egyikében színre lépett a főszereplő, aki nem más, mint egy kutyus. :) A kis puli, aki a Csutora névre hallgat, az Állatkertből érkezik karácsonyi ajándék gyanánt egy házaspárhoz, akiknek szó szerint meg kell küzdeniük vele, mert mindig galibát okoz. Semmiben sem engedelmeskedik, nem viseli el a pórázt, mindent szétrág és megharapja a postást. Kis kitérő: Máraitól – szégyen, nem szégyen – nem sok könyvet olvastam, csupán az „Egy polgár vallomásai”-t, azt is még főiskolán, kötelezőként. Nagymamámnak viszont komoly Márai-gyűjteményei van, tőle kaptam kölcsön eme könyvet. Nincs sok összehasonlítási alapom tehát az író más regényeivel, de a „Csutora” nagyon tetszett. Nagyszerűen írja le Márai, mikor pl. mikor sétáltatni viszik a kutyát Vérmezőn, vagy pl. az „Analízis” c. fejezet is humoros, mikor is mindenki bölcs tanácsot akar adni, vajon miért nem tudják Csutorát „megzabolázni”. „Képzeljék el, hogy va

Már hetekkel ezelőtt elkezdtem olvasni ezt a könyvet, aztán az 50. oldal környékén abba is hagytam. Hogy miért? Az ajánló (ld. később) egy pörgős, vicces, csajos regényt mutat be, az meg még jobban felkeltette az érdeklődésem, hogy egy családanya mindennapi nehézségeiről szól, nem egy szingli, párkereső nőről. Ehelyett kaptam egy – stílusilag is, tartalmilag is – gagyi olvasmányt. Clara Hutt harminchárom éves, középosztálybeli angol fiatalasszony. Gyereket nevel, háztartást vezet, és egy magazinba írogat. Szép háza, no meg két imádnivaló gyereke van – akik többnyire idegesítik – nagy, különc, „darabokra hullott” ámde elbűvölő családja, valamint jóképű (bár egyre titokzatosabb) férje ... A várva várt párizsi hétvégén, amely romokban heverő házasságukat volna hivatott megmenteni, „hajdani szerelmük kihunyó parazsát újjáéleszteni” – mire észbe kap, elhagyott feleség válik belőle. A nem várt fordulat észre téríti, rátalál régi önmagára, és egy új, izgalmasnak ígérkező szerelem tűnik fel a

"Itt, fiúk, a tajga törvényei uralkodnak. De itt is élnek emberek. A táborban azok pusztulnak el, akik kinyalják a tányért, meg akik az ambulatóriumba vetik reményüket, no meg akik a komának járnak besúgni." Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918-2008) 1962-ben írta az "Ivan Gyenyiszovics egy napja" című művét. A szibériai munkatáborok embertelen körülményeit, a foglyok mindennapjait meséli el, vagyis Ivan (Suhov) egy teljesen átlagos napját - a háromezer-hatszázötven (plusz három) teljesen hasonlóból - a hajnali ébresztőtől a késő esti számlálásig. "...amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át… A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyos