Koa-könyvek

"Egy eső áztatta pusztán, valahol a világ végén él apa és fia. A zsigereikből fakadó, durvaságon és erőszakon alapuló szeretet köti össze őket. Életüket együtt tengetik néhány félkegyelművel. Egy nap aztán úgy döntenek, eljött az idő, hogy megváltoztassák az életüket. Ahogy Isten parancsolja... " Ez a könyv tetszett a legkevésbé Niccoló Ammanititől. Köztudott, hogy az olasz író műveiben elég gyakori az erőszak, a verekedés, de ez már már kicsit nekem is sok volt. Mondjuk nagyon izgalmas könyv, főleg "Az éjszaka" c. rész, de ez a sok haláleset és a megerőszakolás azért annyira nem tetszett! Néha groteszk próbált lenni (ld. a mélyen vallásos szociális munkás szerelmi története és vívódása), de nekem inkább az egész szomorú volt... Amit még furcsállok, hogy ugye eddig három könyvet olvastam Ammanititől, és mindháromban a főszereplő egy szerencsétlen sorsú, lúzer kisfiú, akit megfélemlítenek a barátai/osztálytársai, és durva apja van. Elgondolkodtató, miért minden

Új blogot indítok. Ez a könyves vagy megmarad, vagy megszűnik, vagy szép lassan átkerül az új blogba, majd meglátom. Az ok csupán annyi, hogy már nem csak a könyvek jelentik számomra a kikapcsolódást, a kultúrát. Sok más programot, élményt is szeretnék megosztani veletek, nem csak az olvasmányélményeimet. Bővebben minderről az új blogban, ahová szeretettel várok mindenkit! http://koajanlo.blogspot.com/

Egy vicces könyvet szeretnék most a figyelmetekbe ajánlani, amely a gyereknevelés buktatóit szedi csokorba humoros stílusával, a születéstől egészen a kamaszkorig. Elsőre nekem kicsit olyannak tűnt, mint a Murphy szülők törvénykönyve (ld. ezt a írásomat), de mégis más. Mert itt maguk a szülők osztják meg saját tapasztalataikat az olvasóval: anyukák és apukák, többgyermekesek és friss szülők. Mindegyik gondolat, a "Bárcsak tudtam volna..." bevezetéssel kezdődik, lássunk néhány példát, amelyek szerintem a legjobbak: Bárcsak tudtam volna... ...hogy  az ember a terhesség kilenc hónapján egy babára vár, és a végén egy önálló személyiséggel rendelkező kisembert kap. ...hogy célszerű krémszínű ruhákat hordanom. Aki teheti, minden fekete holmiját cserélje le krémszínűre. Ezeken nem olyan feltűnőek a büfifoltok. ... hogy ha valami mozog, nyílik vagy esetleg csúszik, célszerű gyerekbiztos zárat tenni rá. ...hogy a gyerekek nem hajlandóak meginni a sima csapvizet. Belet

Már lassan egy hete elolvastam ezt a könyvet, és azóta nem is tudtam mást a kezembe venni, annyira hatással volt rám! Bár, az elején lassan haladtam vele és csupán 4-esre értékeltem, aztán ahogy kezdtek izgalmassá válni az események 4,5 -et adtam rá, a végén meg, mire befejeztem, hát egyértelműen csillagos ötös lett! Egy teljesen ártatlan történettel kezdődik a regény: a  tíz éves Danielt édesapja elviszi az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ott kiválaszt egy könyvet, ami annyira megtetszik neki, hogy még többet szeretne megtudni az írójáról. Ezzel az ártatlan, gyermeki kíváncsisággal, hogy vajon ki lehet Julian Carax, a rejtélyes író, nem is sejti, milyen bonyodalmak szövik majd át az életét a későbbiekben. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit,

Most egy olyan könyv következik, amelyben kellemesen csalódtam. Nem vártam tőle túl sokat, hisz szinte mindenhol azt olvastam róla, "jó, jó, de valahogy mégsem az igazi". Épp ezért csak "tartalékba" vettem ki a könyvtárból, hogy legyen valami könnyedebb olvasmányom is. Nos, nekem tetszett. Már az alapszituáció is érdekes: A főhős, Lexi ...taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik. Másnap kórházi ágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit a lépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja, hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átlépte a megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik után tapasztalja... Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004 helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány, hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal és oldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazda

Karácsonyi ajándékként lepett meg férjem ezzel a könyvvel, ő ugyanis korábban már látta filmen (erre majd később visszatérek). Megrázó, szomorú történetről van szó, amelyet egy 14 éves kislány, Alice  mesél el. A lányt megerőszakolták, majd brutálisan meggyilkolták. Az "átmeneti" mennyországból, az ő szemszögéből ismerhetjük meg tehát a gyilkosság utáni eseményeket, a családja, barátai életét, a nyomozás sikertelenségét, és néha egy-egy múltbéli eseménybe is betekinthetünk. Csodálatos, felemelő könyv Sebold regénye, amely egy tizennégy éves kislány tiszta szemével figyeli a tragédiát és a gyógyulás folyamatát, az ő hangján kommentálja az emberek megmagyarázhatatlan viselkedését, és az ő bölcsességével veszi tudomásul, hogy csak úgy lehet itt a Földön élni, ha egy kicsit megtanulunk felejteni.  - olvashatjuk az ajánlóban. A könyv elég vegyes érzelmeket hagyott bennem. (Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!) Először leírom, mi az, ami megfogott és nagy hatással volt r