Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2011

Szünet

A blog most egy kis szünetet tart - de majd jövök, remélhetőleg még sok-sok könyvvel :)

Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Szeretem a "régi" korabéli (é: itt 19. sz. végi) történeteket, mert nagyon hangulatosak, teljesen bele tudom élni magam az adott korba, ugyanakkor örülök neki, hogy nem akkor kellett élnem - szigorú társadalmi kötöttségeknek és előírásoknak megfelelően. (A Büszkeség és balítélet -tel is így voltam egyébként.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat! Romantikus történetről van szó, amelyet nagyon kellemes volt olvasni. Adott egy férfi, Newland Archer, aki házasságra kíván lépni May Wellanddel, mert a New York-i arisztokrácia törvényei azt írják elő. Ám, mint sejteni lehet, felbukkan egy másik nő is Archer életében. Ő nem más, mint Olenska grófnő, aki szabad gondolkodású, és emiatt nem kívánatos a rokonok körében. Furcsa volt olvasni, hogy Olenska grófnőt többek közt azért közösítik ki, mert el akar válni a férjétől, igaz, már nem élnek együtt, de ugyan már, a válás milyen szörnyűséges dolog, és milyen kellemetlen már, hogy egy elvált nő lesz az ő rokonukból. Szóval körülbelü

Milos Forman: Goya kísértetei

Kissé csalódtam, mikor elkezdtem olvasni a regényt. Pedig érdekes és izgalmas történetről van szó! A csalódást csupán az okozta, hogy teljesen más jellegű történetre számítottam. Mivel Goya, a festőművész az egyik főszereplője, olyasmi történetet képzeltem el, mint a Leány gyöngy fülbevalóval . Ehelyett kaptam egy kemény, pontos történelmi háttérrel tarkított, spanyol inkvizíciós könyvet! Aztán, mire (kb. a könyv felénél) ráhangolódtam, már tetszett, mert nagyon valóságos és kegyetlen. Nem egy könnyű olvasmány. Az alaptörténet a következő: Az 1790-es forradalmi évek legismertebb spanyol festője, Francesco Goya két portrén dolgozik egyszerre. Az egyik Lorenzo Casamaresről, a szegény, tehetséges parasztfiúból lett dominikánusról, a spanyol inkvizíció befolyásos papjáról készül. A másik egy dúsgazdag madridi kereskedő tizennyolc éves, angyali bájú leányáról, Inésről, aki eretnekség vádjával hamarosan az inkvizíció ítélőszéke elé kerül. A kínvallatás során mindent beismer, így börtö

José Saramago: Vakság

Hogy rögtön a középbe vágjak: hihetetlenül jó könyv José Saramago: Vakság című regénye! Bizarr, utópisztikus és nagyon elgondolkodtató. Mert szerintem nem is fogjuk fel, mi lenne ha egyik napról a másikra elveszítenénk a látásunkat, nemcsak mi, hanem a környezetünkben élő összes ember. Nem lenne, aki "termelne", előállítaná pl. az élelmet, nem lenne víz (csak ami természetből, pl. eső, adódik), és totális káosz és szemét uralkodna mindenütt. A történet úgy kezdődik, hogy egy férfi autóvezetés közben hirtelen elveszíti a látását. Majd ez az ún. fehér vakság tovább terjed, mindenki, akivel találkozik, megkapja (szemorvos, kancsal kisfiú stb.). A vak embereket ill. a fertőzés-gyanúsakat egy régi épületbe (volt elmegyógyintézet) zárják be, ahol sorozatos megaláztatások részesei lesznek. Pl. küzdenük kell a mindennapi étel-fejadagukért. Vagy, ami szerintem a legdurvább rész, amikor a jelen lévő nőket kell felajánlaniuk szexuálisan, mert csak akkor kapnak ennivalót. Nem árulok el t