2010. május 14., péntek

Márai Sándor: Csutora


Jaj, hát ez egy nagyon aranyos könyv – ez volt a gondolatom, mikor is az első fejezetek egyikében színre lépett a főszereplő, aki nem más, mint egy kutyus. :) A kis puli, aki a Csutora névre hallgat, az Állatkertből érkezik karácsonyi ajándék gyanánt egy házaspárhoz, akiknek szó szerint meg kell küzdeniük vele, mert mindig galibát okoz. Semmiben sem engedelmeskedik, nem viseli el a pórázt, mindent szétrág és megharapja a postást.

Kis kitérő: Máraitól – szégyen, nem szégyen – nem sok könyvet olvastam, csupán az „Egy polgár vallomásai”-t, azt is még főiskolán, kötelezőként. Nagymamámnak viszont komoly Márai-gyűjteményei van, tőle kaptam kölcsön eme könyvet.

Nincs sok összehasonlítási alapom tehát az író más regényeivel, de a „Csutora” nagyon tetszett. Nagyszerűen írja le Márai, mikor pl. mikor sétáltatni viszik a kutyát Vérmezőn, vagy pl. az „Analízis” c. fejezet is humoros, mikor is mindenki bölcs tanácsot akar adni, vajon miért nem tudják Csutorát „megzabolázni”.

„Képzeljék el, hogy valaki néhány napos csecsemőt fogad örökbe, szalagos pólyába fekteti, gügyög hozzá, tejesüvegből itatja – egy napon kiderül, hogy a csecsemő éjszaka kiszökik a házból, álszakállt ragaszt, facér erőművészek társaságában iszik, káromkodik, vasrudakat hajít széles jókedvében, s csak hajnalban oson vissza pólyájába, eldugja az állszakállt, s a gyanútlanul ébredő háziak előtt borgőzösen bár, de egy csecsemő hajnali álmát utánozza… Ilyesféle meglepetéssel szolgál Csutora, mikor először kötik pórázra.”

Mint írtam, a könyvet mókásnak és bájosnak találtam, ám a végét mégis megkönnyeztem. Hogy miért, azt nem árulhatom el, ám az utolsó sorokat mindenképp szeretném megosztani veletek – mert igencsak elgondolkodtatóak…

„Mert amint halad az életben, botorkálások és tévedések árán, kezdi megtanulni, hogy általában nem a szépet, a jót és az erényt szeretjük – hanem mindazt, ami nem az erény s a beleegyezés, hanem a hiba és a lázadás. Sovány tanulság ez, olvasó – de megkerülni sem az életben, sem a művészetben nem lehet, s mindig megér egy ebmarást.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Louise Jensen: A béranya

Elég gyorsan elolvastam ezt a könyvet, amelyet már a Libriben kinéztem (még mikor A Fal -at vettem), ám végül e-könyvként, a bookandwalk-...