Ugrás a fő tartalomra

Márai Sándor: Csutora


Jaj, hát ez egy nagyon aranyos könyv – ez volt a gondolatom, mikor is az első fejezetek egyikében színre lépett a főszereplő, aki nem más, mint egy kutyus. :) A kis puli, aki a Csutora névre hallgat, az Állatkertből érkezik karácsonyi ajándék gyanánt egy házaspárhoz, akiknek szó szerint meg kell küzdeniük vele, mert mindig galibát okoz. Semmiben sem engedelmeskedik, nem viseli el a pórázt, mindent szétrág és megharapja a postást.

Kis kitérő: Máraitól – szégyen, nem szégyen – nem sok könyvet olvastam, csupán az „Egy polgár vallomásai”-t, azt is még főiskolán, kötelezőként. Nagymamámnak viszont komoly Márai-gyűjteményei van, tőle kaptam kölcsön eme könyvet.

Nincs sok összehasonlítási alapom tehát az író más regényeivel, de a „Csutora” nagyon tetszett. Nagyszerűen írja le Márai, mikor pl. mikor sétáltatni viszik a kutyát Vérmezőn, vagy pl. az „Analízis” c. fejezet is humoros, mikor is mindenki bölcs tanácsot akar adni, vajon miért nem tudják Csutorát „megzabolázni”.

„Képzeljék el, hogy valaki néhány napos csecsemőt fogad örökbe, szalagos pólyába fekteti, gügyög hozzá, tejesüvegből itatja – egy napon kiderül, hogy a csecsemő éjszaka kiszökik a házból, álszakállt ragaszt, facér erőművészek társaságában iszik, káromkodik, vasrudakat hajít széles jókedvében, s csak hajnalban oson vissza pólyájába, eldugja az állszakállt, s a gyanútlanul ébredő háziak előtt borgőzösen bár, de egy csecsemő hajnali álmát utánozza… Ilyesféle meglepetéssel szolgál Csutora, mikor először kötik pórázra.”

Mint írtam, a könyvet mókásnak és bájosnak találtam, ám a végét mégis megkönnyeztem. Hogy miért, azt nem árulhatom el, ám az utolsó sorokat mindenképp szeretném megosztani veletek – mert igencsak elgondolkodtatóak…

„Mert amint halad az életben, botorkálások és tévedések árán, kezdi megtanulni, hogy általában nem a szépet, a jót és az erényt szeretjük – hanem mindazt, ami nem az erény s a beleegyezés, hanem a hiba és a lázadás. Sovány tanulság ez, olvasó – de megkerülni sem az életben, sem a művészetben nem lehet, s mindig megér egy ebmarást.”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább