Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2013

Szünet

Kedves Olvasók! A tavalyi évből kiindulva bizonyára tudjátok, hogy nálam nem nyári, hanem őszi szünet szokott lenni a blogban. Ilyenkor, évadkezdéskor, ugyanis kissé őrület van nálunk, és otthon már nincs energiám olvasni (a villamoson is inkább csak bambulok). Őszintén: írni se nagyon van kedvem, pedig van elolvasott könyvem.  Sőt, valahogy az olvasásban is belassultam, de mostanában nem is került olyan "húde..." könyv sem a kezembe  (pedig többet is elkezdtem). De ne féljetek, ez csak átmeneti állapot, hamarosan visszatérek! :)

Gyuris Stefánia: Rettegés, végzetes kór: H5N1

Most egy olyan könyvről fogok írni, amelyet tudtommal semmilyen könyvesboltban nem lehet beszerezni, és a neten se nagyon találtam róla semmit, ugyanis szerzői magánkiadás. Anyukám adta kölcsön, szerinte nagyon izgalmas - az ő egyik kedves ismerőse írta. Valóban izgalmas, én kb. egy-másfél óra alatt végeztem is vele. Árpád, a magyar orvos, Kínában él feleségével és kisfiával, és Chen professzornak dolgozik, bár azt maga sem tudja, pontosan milyen titkos kísérleteket folytatnak. Aztán robban a bomba: kiszabadul  a gyilkos H5N1 madárvírus, amely emberről emberre terjed, és amelynek nincs ellenszere! Sorra betegednek meg az emberek, a vírus pedig átterjed Európába is. Árpád mérlegel, és úgy dönt, hogy magára hagyja szenvedő feleségét az utolsó óráiban, és hazautazik, mert fontosabb neki, hogy kikísérletezze a vírus ellenszerét. Ebben társai is lesznek a gödöllői intézetben, egyikük "természetesen" egy magányos nő, Zsófia. Mint ahogyan a vírusos-járványos könyveknél és f

Fábián Janka: Virágszál

Fábián Jankától még sosem olvastam semmit, ám mikor a könyvtárban böngésztem (végre újból kinyitott a nyári szünet után), úgy gondoltam, a Virágszál jó kis olvasmánynak ígérkezik a fülszövege alapján. (Csak ez a könyv volt a polcon az írónőtől.) Nem csalódtam. Sőt! Arra számítottam, hogy könnyed, századelős, romantikus családregény lesz, de ennél sokkal többet kaptam! Egy izgalmas krimit, fondorlatos asszonyokkal, eltitkolt szerelmekkel és terhességekkel. A történet az 1900-as évek elején kezdődik, és máris egy szerelmi háromszögbe csöppenhetünk. Urbán Flóra, a gazdag budai ügyvéd lánya, beleszeret Sándorba, a "szegény emberbe", ez a vonzalom kölcsönös, ám Sándorunk Ilonkával is összegabalyodik, aminek "következménye" lesz. Ekkor jön be a krimi-szál a történetbe. Flóra a tragédia után megszökik, és titokban gyermeket hoz a világra. Majd mikor kibékülni szeretne apjával, újabb sorscsapás következik be számára. Bevallom, nagyon mérges voltam az apára, sőt,

Bujdosó István: Hal a vízben

Elöljáróban annyit, hogy ezt a könyvet az Alexandra nagy akcióján vettem, amely még szeptember 15-ig tart, és amelyről ITT olvashattok. Közel 2000 leárazott könyvet lehet megvásárolni. Bár nem ezért indultam a könyváruházba, de nagyon megörültem az akciónak.  Bujdosó István könyvét azért választottam, mert annyit láttam belőle (borító hátsó képe), hogy gyerekes könyv, amelyet egy apa írt. Valóban gyerekes könyv, azonban nem a szokványos, vagyis amikor humorosan-poénosan ír a szülő a gyereknevelés nehézségeiről. Ezt a könyvet ugyanis az egyéves kislány meséli el! Hogy ő mit lát a világból, mit érez, miket gondol. Gondolatai már-már filozofikusak, sőt, mondhatni az egész könyv a létezés kérdéseit feszegeti - gyermeki rácsodálkozással. Mindeközben sétál az apjával, és nézik a folyót, vagy elutaznak egy panzióba, vagy otthon játszanak, zajlanak a hétköznapok, fel-fel villan egy-egy helyszín, esemény. Aranyos kis könyv, bár egy idő után nehéz olvasni, mert néha túl filozofikus, m