Koa-könyvek

Nehéz egy ilyen népszerű és ilyen komoly könyvről írnom. Nem is áll szándékomban, nekem, mint könyves bloggernek mély műelemzésbe és személyiség-elemzésbe bocsátkoznom. Szabó Magdától még kb. 18 éves koromban az Abigél t olvastam, ami akkor nagyon megfogott és a kedvencem lett (lévén akkoriban én is kollégiumban laktam - természetesen merőben más körülmények között, mint a regényben ), ám más művét "nem mertem" azóta sem elolvasni. Niki blogja adta a végleges lökést, mikor is megtudtam, hogy film készült Szabó Magda Az ajtó című regényéből. Amiből viszont film készül, azt nem árt előbb elolvasni, mint megnézni, úgy vagyok vele. Nos, bár félve vágtam bele, szerencsére nem csalódtam! A könyv nagy hatással volt rám! Mikor végeztem vele, csak ültem, és néztem a semmibe.  A könyv egyik főszereplője, Emerenc az, akinek élete, az élethez való hozzáállása, ridegsége, keménysége nem hagyja nyugodni az embert! Adott egy házaspár (a nő írónő), akikhez szolgálóként kerül Emerenc, ám a

Aki szeret vonaton utazni, sőt, napi szinten "zónázik", annak ajánlom ezt a kis könyvecskét, amely Budapest-Vác-Nagymaros viszonylatban mutatja be a vonatozás különleges hangulatát. Az író, aki egyébként újságíró, saját vonatos élményeit szedte csokorba: különböző novellákból áll tehát a kis kötet. Vannak leíróbb részek, pl. a váci piac bemutatása, vannak nosztalgiázós, vagy éppen történelmi háttérrel tarkított fejezetek, de ami nekem a legjobban tetszett az az, amikor emberi sorsokat mutat be, amikor a vonaton zajló párbeszédeket írja le azokkal emberekkel, akikkel véletlenszerűen találkozik, legyen az egy rohanós családapa vagy egy elvált nő. Szóval vannak eseménydúsabb, és vannak elbeszélősebb novellák is a kötetben. Ami viszont biztos: minden egyes novella hűen tükrözi a vonatozás a mibenlétét, hangulatát, ami semmihez sem hasonlítható. A szerzőről és a műről pár szót (moly.hu-ról) A szerző vonatos ember lett, hetente többször kapaszkodott fel a szerelvényre. A kupéban

Ez tipikusan az a könyv, ami azért keltette fel az érdeklődésemet, mert olyan "hülye" címe van. Egy ideig halogattam, hogy elolvassam, mivel nem szeretem az agyonreklámozott könyveket, ám végül beszereztem én is. "Az év legviccesebb könyve" - olvasható az alcímben. Igen, tényleg vicces könyv, bár néha kicsit erőltetett, néha meg már fogja az ember a fejét közben, olyan morbid dolgok vannak benne, főleg, ahogyan szaporodnak a hullák, és közben egyre nő a kis "bűnözőcsapat" létszáma. Akik persze mindig pontosan egy hajszálnyival járnak a rendőrség előtt. Az alapszituáció csupán annyi, mint ami a címben olvasható, hogy Allan, a századik születésnapja ünneplése elől megszökik az idősek otthonából. Ám a könyvből kiderül, Allannek a korábbi élete sem volt unalmas. A könyv eseményei ugyanis két szálon futnak: a jelen vicces-bűnözős történései mellett a múltba is bepillantást nyerhetünk: Allan végigkalauzol mindet az egész huszadik századon és a különböző kontinen

Doris Lessingnek ez a könyve teljesen más jellegű és más hangulatú, mint a korábban olvasott művei ( Az ötödik gyerek , illetve A fű dalol ). Bevallom, egy kicsit unalmasabb is volt. Volt, hogy napokig nem olvastam belőle (ám ez az időhiánynak is betudható), ám volt, hogy egyszerre elolvastam több, mint száz oldalt (524 oldal összesen). Gyönyörű mulatt lány volt Julie Vairon. Szerelmével Dél-Franciaországba szökött, végül mégis egyedül maradt erdei házában, távol a város rosszindulatú pletykáitól, az olajfák és leanderek árnyékában. Akik hallották földöntúli zenéjét, vagy látták rajzait, elnémultak. Némelyek állítják, éjjelente meztelenül táncol a fák között, és úgy úszik a vad sodrású folyóban, mint a vidra. S énekét hallani vélték még a tragédia után is. Száz évvel később a londoni Zöldmadár társulat alapító tagjai elhatározták, felkeresik a házat, hogy a romok mellett megelevenítsék a lány történetét. A történet tehát egy színházi társulatról, a Zöldmadárról szól, akik Jul

Bár nem volt kötelező olvasmány, középiskolásként olvastam először ezt a könyvet - nagyon tetszett az "elvadult gyerekekről" szóló utopisztikus(?) és kegyetlen történet!  Felnőtt fejjel többször tervbe volt véve, hogy újra olvasom - kíváncsi voltam, másképp látom-e, illetve hogyan élem meg ennyi év után. Kamaszlány emlékeimből :) Jack lázadására, vagányságára emlékszem, illetve, hogy szegény Röfit sajnáltam. Most, leszámítva, hogy szintén sajnáltam Röfit, jobban a dolgok mögé láttam, és ledöbbentett a kamasz-gyerekek kegyetlensége, az uralkodni vágyás, a megfélemlítés és behódolás (a végén Ralphot leszámítva végülis mindenki Jack oldalára áll), és persze az állati ösztön előtörése, hogy már nem a megmenekülés a cél (é: tüzet rakni és őrizni, hátha valaki meglátja a füstöt), hanem a vadászat és az általa szerzett dicsőség! Legyen az állat, akár ember, akire vadásznak. Ralph üldözése a végén brutál jó, szinte együtt fojtottam vele vissza a lélegzetem a bozótba bújva! Minden k