Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2015

Milly Johnson: Őszi románc

A Könyvfalók blog őszi kihívásán keresztül ( itt olvashattok róla és csatlakozhattok is) jutott el hozzám Milly Johnson: Őszi románc című romantikus regénye. A sok tankönyv és tanulás mellett nagyon jól jött egy laza, könnyed olvasmány, amely teljesen kikapcsolja a külvilágot, és nem igényel különösebb erőfeszítést az eseményekre való koncentrálás. Kellemes, könnyed történet, szeretni való szereplőkkel, előre kiszámítható szerelmi szálakkal. Adott egy harmincas nő, Juliet, aki válása után új lakásba költözik és lakótársat keres, így kerül barátságba Flozzal, aki szintén magányos, és plátói szerelmét siratja. Juliet ikerbátyja, Guy rögtön szemet vet az új lakótársra, bár próbálkozásai eléggé rosszul sülnek el. De itt van Steve is, a birkózó, akit Juliet gyerekkora óta ismer, és soha ki nem állhatott. Szóval van egy-két kisebb kavarodás a történetben, de nagy bonyodalmakra nem kell számítani.  Tetszett a történet, vártam a happy end-et, hogy Guy meddig bénázik még, de aztá