Joanne Harris: Ötnegyed narancs

A Csokoládé elolvasása után úgy éreztem, nem jön be nekem Joanne Harris stílusa, ám az Ötnegyed narancs mégis tetszett - talán mert itt izgalmasabbra sikeredett a témaválasztás? Ki tudja.

A történet két szálon fut, de igazából a múltbéli történéseken van a hangsúly, ezek teszik ki a könyv nagy részét, hiszen innen ismerhetjük meg, mi is történt valójában, és miért nem meri felfedni kilétét a szülőfalujába visszatérő idős Framboise.

A múltbéli szál a német megszállás ideje. A lázadó természetű, akkor kilencéves Framboise özvegyen maradt anyja kemény kézzel vezeti a gazdaságot, neveli gyermekeit, akik újságokért, ritka élelmiszerekért, rúzsokért apró kis füleseket, megfigyeléseket szállítanak a németeknek. Sőt, egyikükbe, a fiatal Thomas Leibnizbe Framboise lassan bele is szeret. Háború idején a falu mindezt nem nézi jó szemmel, s a család körül lassan lincshangulat alakul ki… A titkolt múltra a jelen drámai eseményei közepette fény derül, mígnem Framboise kénytelen leleplezni önmagát, és vállalni a múltat.

A kilencéves lány plátói szerelme a német katona iránt, a gyermekien kezdődő játék, a titkos találkák és besúgások később veszélyes fordulatokat hoznak. Framboise (vagy Boise, ahogyan becézik) és Thomas Leibniz, a katona egy narancs ellopása során figyelnek fel egymásra a piacon, a narancsnak a továbbiakban is fontos szerepe lesz a regényben. Boise elég rafinált és dörzsölt kis kilencéves, néha szinte hihetetlen volt, hogy csupán ennyi idős. (Nagy vágya különben, hogy kifogja a folyóból az "Öreganyót", aki teljesíti a kívánságát.) Az anya is érdekes személyiség, nem nagyon törődik a gyerekeivel, állandó fejfájása miatt szinte csak a morfiumok tartják életben.

Miután bekövetkezik a tragédia (természetesen egy haláleset, ám azt nem árulom el, hogy ki hal meg), eléggé eldurvulnak a dolgok. A családnak, akire már eddig sem néztek jó szemmel a falubéliek, menekülnie kell.

Pár szót a jelenről: őszintén szólva a jelen eseményei kicsit eltörpülnek a múlt mellett (ez mondjuk nem baj, mert a múlt engem jobban érdekelt, izgalmasabb volt), de elég kuszának éreztem a jelen történéseit, így valahogy nem is volt semmi kicsengése az egésznek.