Ugrás a fő tartalomra

Niccoló Ammaniti: Magammal viszlek


Azért kezdtem el olvasni ezt a könyvet, mert nagyon tetszett az író Én nem félek című regénye (arról itt írtam). Bár az elején azt éreztem, a korábban olvasott könyv jobb, vagyis izgalmasabb volt, egy-két apróságot leszámítva (ld. később) ebben sem csalódtam. Mondjuk nem is lehet a két könyvet összehasonlítani. Talán az a hasonlóság bennük, hogy a Magammal viszlek-ben az egyik főszereplő szintén egy (vesztes típus) iskolás kisfiú.

A Magammal viszlek hovatovább horrorisztikus elemektől sem visszariadva telíti izgalommal a párhuzamos szálakon futó történeteket, melyek középpontjában ezúttal is egy gyerek, a poros falujából elvágyódó, jobb életről álmodó, de "lúzerségével" küszködő tizenkét éves Pietro áll. A regény másik főszereplője egy öregedő "latin lover", Graziano, aki épp véget vetne nemzetközi haknizenészi pályafutásának egy diszkópipi oldalán. De amiként Graziano sorsa is másként alakul (röhejes figurából lassan tragikus hősféleséggé válik), Pietro útja is elkerülhetetlenül visz a saját végzete felé. Mire pedig sorsuk – e két, egymástól amúgy oly végletesen különböző regényalak sorsa – keresztezi egymást, valamilyen értelemben a végzetük is közös lesz.

Mint ahogy a fenti ajánlóban is olvasható, két fő szálon fut a történet. Mindkét szereplő egy kicsit vesztes típus. Kíváncsi voltam, hogyan találkoznak össze, hogyan kereszteződik életútjuk. Nagy találkozásra ne számítson senki (bár a kisfiú szemszögéből nézve lehet, hogy az volt), de előbb-utóbb összefutnak egy rövid időre.
Kiemelnék egy harmadik főszereplőt is, ő Flora Palmieri, a kisfiú tanárnője, neki is elég fontos szerepe van a regényben.

Ami kicsit zavarossá tette nekem a történetet, az az, hogy néha össze-vissza ugrál időben, és rengeteg kitérő és mellékszál van benne, olyanok is, amelyeknek a történet alakulása szempontjából csak csekély jelentősége van (szóval ki is maradhatott volna akár).

Nem egy vidám regény. Egyrészt látni a kisfiú befolyásolhatóságát, gyengeségét, akit ezáltal kihasználnak és bajba sodornak társai, másrészt figyelemmel kísérni a nagy nőcsábász kiöregedését.

Ahhoz képest, hogy sok mellékszál és részletezés van a könyvben, a lezárása nagyon elkapkodott. Grazianóval mi lett azután? Engem ez is érdekelt volna.
Mert a kisfiú sorsa kiderül a regény végén olvasható levélből, amelyet gyerekkori szerelmének, Gloriának ír, s amelynek utolsó két szava a regény címe, vagyis: magammal viszlek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább