Ugrás a fő tartalomra

Leiner Laura: Illúzió (Bexi 3.)

A Bexi-sorozat három olvasott kötete közül számomra ez volt a legkáoszosabb. Néha már túl "soknak" éreztem, hogy ennyi esemény, kavarás, fordulat, balszerencse stb. történik benne. Persze minden szereplő hozta a megszokott formáját.

Nézzük nagyvonalakban, mire lehet számítani ebben a regényben. Bexi az elején kicsit elvonul vidékre, az apjához, ami teljesen érthető, hiszen a folyamatos nyüzsgés és pörgés után valóban ráfér egy kis nyugalom, internet és kommentek olvasása nélkül. A csendes kis faluban születik meg új alkotása, az Illúzió, amely itt is a kötet címét adja (mint a korábbi részek esetében is).
Hazatérése után persze minden zajlik tovább úgy, ahogyan előtte: Márkkal a furcsa kapcsolata, kavarások fellépésekkel, kiadóval, Aszádékkal;  sőt, új szereplőként feltűnik egy káromkodós csellista lány is.  
A regény leghumorosabb része - szerintem - "Dzsordzso" bemutatása. Geri sajnos nagyon antipatikus lesz, és ott van "ellenségnek" még Pí, Evelin-Lexi volt menedzsere is. A végén még egy furcsa tv-vetélkedőbe is (Csatáznak a sztárok) meghívást kapnak kedvenceink - ami szintén nem zajlik zökkenőmentesen.

Természetesen ez a kötet sem zárul le, folytatása következik.
Ám azt hiszem, én most tartok egy kis Bexi-szünetet. 

(A könyvet ez esetben is köszönöm hetedikes tanítványomnak!)

A korábbi részekről itt írtam:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább