Ugrás a fő tartalomra

Lubics Szilvia: Másfél nap az élet

Motivációra volt szükségem, ezért is rendeltem meg Lubics Szilvi könyvét, amelyről már korábban hallottam, illetve kinéztem magamnak. Bár messze vagyok az ultrafutástól, - örülök, ha sikerül majd lefutnom a félmaratoni távot - azért minden hobbi- és profi futónak, és minden nem futónak is szívből ajánlom!

Hogy miért is?
Mert valóban motivál, kitartásra ösztönöz mind az edzésben, mind a hétköznapokban, hogy amikor már úgy érzed, túl sok minden terhelődik rád, akkor is tovább kell menni, csinálni kell és nem nyavajogni.

A könyv a 2014-es Spartathlon verseny köré épül, legalábbis ez adja az életrajz-szerű elbeszélés egyik pillérét. Athén és Spárta között 246(!) kilométer a távolság, ezt futotta le Szilvi, többször is, egyéni csúcsot megdöntve. Ám nem csak ennek a brutálisan hosszú, másfél napos versenynek a megpróbáltatásaiba nyerhetünk bepillantást, hanem - ahogyan a fejezetek váltják egymást - megismerhetjük Szilvi múltját, akár még az iskolás éveiből, valamint azt is, hogyan kezdett el immáron anyaként futni.

Szilvi háromgyermekes édesanya, emellett főállásban fogorvos, mégis tartani tudja az egyensúlyt a munka-család és a futás szigorúan előírt edzéstervei és versenyei közt. Mert mindig van megoldás, még akkor is, ha úgy érzi, nem bír többet. Annyit azért ehhez magánemberként hozzátennék, hogy mindez nehezebben ment volna, ha nincs mögötte a legfontosabb: a támogató férj és család! Enélkül ugyanis elég nehéz, nemhogy egy többórás edzést vagy külföldi versenyt összehozni, de akár heti pár futást is beiktatni. Tehát ha úgy adódott, volt segítsége háztartásban, gyerekek elhozatalában stb. - mondjuk anyaként mindig is fontos volt számára, hogy a három fiával is minőségi időt töltsön (ezért gyakran hajnalban kelt, hogy futni mehessen).

Szilvi nem szépít, őszintén leírja az apró részletekig, mit élt át az ultrafutások versenyei alatt, hol esőben-sárban, hol tűző napsütésben, 24 órán vagy akár napokon keresztül; hogyan szenvedett, hányt útközben, mije fájt, mit érzett, mi bíztatta arra, hogy tovább kell mennie és ne adja fel.
Gyakran felmerült bennen olvasás közben, hogy valóban megéri ez? Amikor már nem öröm a futás, hanem gyötrelem? 
Valahogy ez az egész ultrafutás különös varázsa: megtapasztaljuk a lehetetlent, miközben majd' "belehalunk", aztán épphogy kezdjük magunkat összekaparni testünk szétzilált romjaiból, máris azon gondokozunk, hogy újra át akarjuk ezt élni. - olvashatjuk.

Tetszett a könyv, sikerült belőle gondolatokat merítenem. Talán a végefele haladtam vele lassabban, addigra már elmúltak az "izgalmak", ha lehet ilyet mondani. Levezetésként szó esik még egy-két újabb versenyről, valamint a Magyar Becsület Rendje díjról, amelyet, mint számára legnagyobb elismerést, 2016-ban vehetett át az ultrafutó.

Lubics Szilvia hivatalos oldala:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább