Ugrás a fő tartalomra

Guillermo del Toro - Daniel Kraus: A víz érintése

Először csak filmről hallottam, még amikor Oscar-díjra jelölték, és már akkor is felkeltette érdeklődésemet különös és nem mindennapi témája. Szeretem azokat a történeteket, amelyek a valóság és a fantázia határán szárnyalnak, van bennük izgalom, félelem, de ugyanakkor érzelmek és szerelem is. Felnőtt mese - olvastam valahol. Szerintem is, pontosabban nekem a krimi, sci-fi, fantasy és romantika keveredik benne.

A történet egy titkos küldetéssel kezdődik: egy bizonyos Richard Stricklandnak a  feladata, hogy az Amazonas dzsungelében megtaláljon egy különös Lényt, aki az utolsó példány a fajból. Igazából nem is lehet tudni pontosan, ki is ő, talán egy halember, lévén pikkelyes és kopoltyúja van, és a vízben él, de ugyanakkor emberi a teste. A Lényt Baltimorba, egy űrkutató központba szállítják. Itt dolgozik másik főszereplőnk, Elisa, az éjszakás takarítónő. Aki, miután kolléganőjével együtt megtudja a "titkot", hogy mit is rejt annak a bizonyos helyiségnek a tartálya, megpróbál kapcsolatba lépni a Lénnyel.

A történet izgalmakban gazdag: van itt ujjleharapás, szöktetés, halálos fenyegetés... A mellékszereplők közül még Giles-t emelném ki, ő végig Elisának segít. 
Elisáról egy kis kitérő. Nem egyszerű az élete, már ha csak a lakáskörülményeit nézzük, illetve azt, hogy ő valójában néma. Mégis sikerül a Lénnyel kommunikálnia, sőt, - és ezzel nem árulok el nagy titkot, mert a borító igencsak kifejező - érintkeznie is.

Az utolsó oldalak is tartogatnak izgalmakat, a hangulatot fokozza a folyamatosan szakadó eső és az éjszaka. Őszintén szép és magával ragadó történet, a különös főszereplő(ke)t nem lehet nem szeretni.
Kíváncsi vagyok a filmre is, ha lesz alkalmam, megnézem, remélem, az sem okoz csalódást.

A film ajánlója:


Vélemények a könyvről:
"Az utolsó percig káprázatos." (The Daily Best)
"Egy vizuálisan és érzelmileg elragadó történet, amely meleg ölelésre találhat egy fabtáziadús kalandra éhes közönség karjaiban." (The Hollywood Reporter)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Veréb Emese: A Happy End után

Veréb Emesét a Segítség, már megint egy gyökérrel járok! könyvéről ismerhetjük. Nemrégiben újabb regénye jelent meg A Happy End után címmel. Elsőre az ember azt gondolhatná, hogy ez az előző történet folytatása, ám nem. Teljesen más szereplők, teljesen más környezet, teljesen más felépítés és koncepció. Kicsit romantikus, kicsit időutazós, természetesen a humor sem hiányozhat belőle, ugyanakkor igencsak elgondolkodtató és komolyabb kérdéskört is feszeget. Megváltoztatható múlt, elkerülhetjük a sorsunkat? Vagy bármit teszünk, mégis csak bekövetkezik az, aminek be kell következnie? Hogy miről is van szó? Kisha Raids egy teljesen átlagos lány. Évekkel ezelőtt balesetet szenvedett, amiben elveszítette emlékei nagy részét. Később valamilyen különös csoda folytán lehetősége adódik újraélni azokat, és ráébred a történtek szomorú okára is. Kishának tehát - és ezzel remélem nem árulok el nagy titkot - sikerül visszajutnia a múltjába, az elfeledett emlékei közé. Ahogyan újból

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Dr. Metzing Miklós: Gimnasztika

Mint látjátok, ismét nagyon eltűntem, ám ennek megvan az oka. Elkezdtem egy okj-s tanfolyamot, gyerekfitnesz oktatónak tanulok (a Zumba és Zumba Kids oktatói papírom ugye megvan, tartok is gyerekeknek órát, ám ez kevés, ezért is vágtam bele ebbe a tanfolyamba). Így mostanában ilyen olvasmányaim vannak, mint Dr. Metzing Miklós Gimnasztika könyve. Szerintem akinek nem kell levizsgázni belőle (mint nekem), annak is érdekes lehet ez a tankönyv. Bár viccesnek tűnhet laikusok szemében, hogy pálcikaemberekkel ábrázol, ezek mind-mind fontos elemek ahhoz, hogy jó órát tudjunk tartani, és ismerjünk minden mozdulatot. A könyv részletesen végigvezet minket a gimnasztika rejtelmein, kezdve az eredetével, alapfogalmakkal, de a gyakorlatrendszereket és a szakkifejezéseket is nagyon jól bemutatja. Mindez hol pálcikaemberekkel, hol képekkel is illusztrálva. Persze ahhoz, hogy valaki jó edző vagy tornatanár legyen, nem elég bemagolni a könyvet, hanem gyakorlatban is "nagyon ott kell len