Amikor Budapest utcáit feketére festi az éjszaka, egy árnyék indul veszedelmes útjára. A rendőrök szerint az árnyék csak legenda, de aki találkozik vele, többé nem szabadul a rettegéstől.
Baráth Katalint Dávid Veron-sorozatáról, a századelős történelmi krimikről ismerjük (A fekete zongora, A türkizkék hegedű, A borostyán hárfa, Az arany cimbalom - mindegyiket olvastam). Az Ünnepi Könyvhétre azonban egy teljesen más jellegű művel rukkolt elő. A krimi műfaj, az izgalmak, a szövevényesség, a jól ismert stílus szerencsére itt is megmaradt, a történet azonban a jelenben játszódik, sokkal durvább, és komolyabb témát feszeget.
A családon belüli erőszak, a rettegésben élő nők helyzete sajnos mindennapos jelenség, még ha nem is merünk beszélni róla, vagy sokszor észre sem vesszük, mi zajlik a környezetünkben, csak ha már késő.
A könyv hősnője is ez ellen harcol, titkos árnyékként, egyéni és kíméletlen módszerekkel, amit, valljuk be, meg is érdemelnek az elkövetők. Azonban egyik nap Borit, lakótársát, aki önkéntes segítőként a családon belüli áldozatok megsegítésével foglalkozik, nagyon csúnyán megtámadják, kórházba is kerül. Főhősnőnk - a rendőrség, vagyis Kelemen nyomozó mellett - saját akcióba kezd. Feltűnik fura fiú is a könyvben, foszlányokból megismerhetjük a lány múltját is, eltűnik laptop és pendrive is, "feltámad" Bori anyja, és még sorolhatnám, vannak izgalmak és bonyodalmak bőven. Sajnos azonban a lány sem úszhatja meg az erőszakot, ő is bajba kerül.
Megrázó volt olvasni a sorokat, hogy egyes mocskos emberek mire képesek, és hogy az áldozatban ez milyen (maradandó) érzéseket vált ki. Baráth Katalin nem szépítve a részleteket, realista módon ábrázolja a történéseket. Szinte végig sikerül fenntartania az olvasóban a feszültséget, olvasása közben pedig nem érez mást az ember csak dühöt és tehetetlenséget. Meg azt, hogy mennyire jó, hogy az írónő ezt megírta és leírta.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése