Ugrás a fő tartalomra

Anne Stuart: A bosszúálló

Tipikusan az az eset történt velem ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy mikor először elkezdtem olvasni, pár oldal után abbahagytam, és mást olvastam helyette. Ám mikor újra belekezdtem (köszönöm Niki érdekfeszítő ajánlását), már nagyon tetszett, és egy esős hétvége alatt végeztem is vele.
Romantikus, rejtélyes, véleményem szerint kicsit thrilleres is, és van benne enyhe erotika is.

Hogy miről is van szó? 
Miranda egy véletlennek álcázott lovaskocsis baleset során megismerkedik a rejtélyes Luciennel, akit csak Skorpiónak hívnak. Mint kiderül, Lucien bosszút akar állni Miranda családján húga tragikus haláláért. Éppen ezért magába akarja bolondítani a lányt, feleségül venni, majd egy messzi helyen magára hagyni, bezárva, megalázva, mert hogy ez biztos fájni fog a lány családjának. Miranda hamar rájön, hogy csapdába akarják csalni, és ő is elkezd játszani. Bár nem éppen rózsás a helyzete, nem hiába nevezik Skorpiónak "jövendőbelijét", a sebhelyes férfit.
Elkezdődik köztük egy kegyetlen játszma, ám mégsem olyan kegyetlen, lévén a testi vágyak is előtörnek, és szerepet kap a szenvedély is.
A vége kicsit bizarr volt szerintem, mikor a férfi a lányt arra a bizonyos szertartásra viszi. Talán ez az egyetlen pont nem tetszett nekem benne annyira.
De az igen, ahogyan játszanak egymással, próbálják a másikat kicselezni, aztán a végén - még ha kicsit erőszakkal fűszerezve is - de győznek az érzelmek.

Könnyed, gyorsan elolvasható regény, mindenkinek ajánlom, aki szereti a régi korokat, a romantikát és az ármánykodást.

A könyvet a Könyvfalóknak ajánlotta fel a Bookandwalk, köszönjük!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább