Ugrás a fő tartalomra

Neil Gaiman: Csillagpor

Neil Gaiman könyve is úgy kezdődik, ahogyan a legjobb történetek általában: egy fiúval, egy lánnyal meg egy beteljesületlen szerelemmel. De aztán egyáltalán nem úgy folytatódik, ahogyan a mesék folytatódni szoktak. Neil Gaiman ezzel a regényével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják őt a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának. (moly.hu ajánló)

Neil Gaimantól még sosem olvasta semmit, talán ez annak tudható be, hogy a fantasy és a sci-fi műfaj áll tőlem a legtávolabb. Múltkor viszont megakadt a szemem a könyvtárban a Csillagpor című regényén, amelyet még régebben moziban láttam, és kedves emlékek fűznek hozzá, ugyanis ez volt az első közös mozizásunk leendő férjemmel. :)
Így nosztalgiázva kezdtem el olvasni a könyvet. Könnyen olvasható, kedves kis történet, számomra olyan volt, mintha egy mesét olvastam volna: furcsa lényekkel, varázslatokkal, boszorkányokkal és persze a Csillaggal, aki a könyv (egyik) főszereplője.
A történet másik főszereplője Tristan, aki Falvában lakik, aki nagy útra indul a falon túlra. Megígérte ugyanis Victoriának, akiért reménytelenül epekedik, hogy elhozza neki a hullócsillagot, amit kinézett magának. Ám a Csillagot, aki egy gyönyörű fiatal lány képében jelenik meg, mások is keresik: az örök ifjúság reményében. Tristan különös kalandját meséli el tehát ez a könyv, amely során barátokra és ellenségekre egyaránt szert tesz.
A fiú és a Csillag sorsát (kapcsolatát) előre sejteni lehet, talán picit egyszerűnek is éreztem a történetet (legalábbis a mozifilmhez képest, ott mondjuk a látvány magával ragadja az embert, és emlékeim szuerint kicsit részletesebb is volt a történet), de ez nem volt baj, most pont ilyen kis egyszerű-meseszerű könyv kellett nekem. :)

A regény után azt hiszem, lesz "bátorságom" Neil Gaiman más műveit is elolvasni (van egy pár a könyvtárban), csak még azt nem tudom, melyikkel kezdjem, illetve folytassam a sort. Szerintetek?

A filmről pedig - bár értelemszerűen már nem játsszák a mozik - itt olvashattok, illetve dvd-n megvásárolható több filmes webáruházban is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább