Doris Lessing könyve tipikusan egy olyan mű, ami nem hagy nyugodni: gondolatokat, indulatokat vált ki az emberben olvasása közben.
A tartalma röviden a következő:
A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…
A fiatal pár, Harriet és David tehát sorra vállalja be a gyerekeket, lesz, ami lesz alapon, ugyanis, hiába élnek nagy házban, pénzük az nincs, a férj apja támogatja őket. Már ez furcsa, hogy ha mások támogatására szorulnak, miért vállalnak ennyi gyereket? Illetve, ha a másik oldalról közelítjük a dolgot, az is elég tipikus, hogy ha egy házaspár kettőnél több gyereket szeretne, már hülyén néznek rá, hogy minek annyi gyerek, nem normálisak.
Aztán megszületik Ben, az agresszív gyerek, aki ezentúl 100%-os figyelmet igényel, és akit dühkitörései miatt elég nehéz kordában tartani. Harriet bűnösnek érzi magát, hogy "torz" gyereket szült. A többi gyerekével nem is tud törődni - pedig Ben-en kívül még van négy gyereke erről se feledkezzünk meg! A rokonok egyre ritkábban látogatják őket, ez is jellemző, hogy ha valahol baj van, oda nem megy az ember.
Tipikus anyai érzés, hogy Harriet nem akarja intézetbe adni a gyerekét, de jelen esetben azért furcsa, mert mint írtam, ott a másik négy gyereke! (Ezt amúgy végig nem értettem, hogy a többi gyerekével miért nem törődik az anya?) Amikor Ben intézetbe kerül, picit helyre áll a családi béke. Aztán az anya mégiscsak visszahozza, miután látja, milyen körülmények közt tartják - teszem azt, ez tényleg brutális és megrázó volt! Persze, ismételten értem, hogy harcol a beteg gyerekéért, de miért csak ennek a gyereknek az érdekeit nézi? Akkor meg már a fejemhez kaptam, mikor Harriet viccelődve elejt egy olyan mondatot, hogy mi lenne, ha lenne még gyerekük? Hiszen elvileg hatot terveztek. Illetve, David mondja ki a könyv vége fele az igazságot a feleségének, hogy: "Nincsenek gyerekeink, Harriet. Nekem legalábbis nincs gyerekem. Neked van: egy."
David karakterét különben elég puhánynak éreztem, pedig mégis csak ő a férj.
David karakterét különben elég puhánynak éreztem, pedig mégis csak ő a férj.
Hogy rövidre zárjam, miután Ben hazajön az intézetből, és (majd) iskolába jár, bandázik, már olyan semmilyen volt a könyv. És nem volt semmi normál befejezés, semmi katarzis vagy tanulság - szóval hiányérzetem volt a végén, jobban ki is lehetett volna dolgozni ezt a témát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése