Ugrás a fő tartalomra

Sóvári Mónika: Szerelmem, Sanghaj


Még május végén kaptam meghívást ennek a könyvnek a bemutatójára, ám sajnos nem tudtam elmenni. Nemrégiben mégis eljutott hozzám, és el is olvastam. Megérte.

Vajon mit érezhet egy fiatal nő, akinek egy aprócska bükki faluból férjestül-gyermekestül tízezer kilométerrel távolabb kell új életre berendezkednie, egy ismeretlen, egészen más kultúrájú nagyvárosban?
A könyv ezt a nagy változást írja le: a költözést, az újdonságokat, a hétköznapokat, amelyek egy európai ember számára nem is olyan átlagosak Sanghajban.

Sóvári Mónika írásaiban életre kelnek a színek, a hangok, a szagok (a „hústurkálós” részhez még „csak olvasva” is gyomor kell!), megismerkedhetünk egy számunkra idegen kultúrával, amelyet a könyv elolvasása után már nem is érzünk idegennek. Ami korábban szokatlan volt (pl. köpködés, kaotikus közlekedés), egy idő után természetessé, legalábbis elfogadottá válik.
Ha az ember új helyre kerül, alkalmazkodnia kell. Ám Mónika, a kezdeti nehézségeket leszámítva, nem kényszerből teszi ezt, ő tényleg beleszeret ebbe a nyüzsgő, vibráló városba.

„…Láttuk a nyüzsgő piacokat, régi házakat, gyönyörű parkokat és párás ködbe vesző felhőkarcolókat.

Mire a hatalmas kovácsoltvas kapun át behajtottunk a lakóparkba, már eggyé váltunk, nem is tudtam, hol végződőm én, és hol kezdődik Ő.
Minek is tagadjam, beleszerettem Sanghajba.”

Kedves, barátságos hangon meséli el a történeteket, amelyek akár önálló novellaként is megállják a helyüket. Ám nemcsak az utazás, hanem a múlt, a gyermekkor, a szülőkkel való kapcsolat is szerepet kap a könyvben.
Emellett életutakat is megismerhetünk, nők sorsát, akik alig látják gyermeküket, bepillantást nyerhetünk a szigorú kínai iskolarendszerbe, a kórházi ellátásba, vagy az itt élő külföldi közösségek életébe (nagyszerű a Multikulti című fejezet!).

Miközben egyre jobban elmélyül a szerelem Sanghajjal, Mónika önmagával is kibékül, megszűnik az örökös, kényszeredett keresése, és megnyugszik.

Ezt érzi az olvasó is, miközben olvassa a könyvet: megnyugvást és kedvességet.

Bár engem a keleti kultúra sosem vonzott annyira, most mégis közelebb érzem magamhoz.
A könyvet meg bátran ajánlom mindenkinek!


Néhány szó a szerzőről:
„Noha eredetileg pszichológiát tanultam, hat éven át dolgoztam napilapos újságíróként, először a Világgazdaság, majd a Népszava munkatársaként. Mindkét lapnál az egészségügy volt a területem, számos cikket publikáltam ebben a témában gazdasági szakíróként. Egy idő után azonban szűk lett a mozgástér, amit a téma nyújtott, így elkezdtem a saját utamat keresni.”- írja magáról Sóvári Mónika.

Megjegyzések

  1. Kíváncsi voltam erre a bejegyzésedre. :o)
    Pont múlt héten volt egy riport, amiben szerepel az írónő is, gondoltam rád. ;o)

    VálaszTörlés
  2. Igen, azt a riportot én is láttam.
    Különben tényleg nagyon kedves kis könyv!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább