Ugrás a fő tartalomra

Niccoló Ammaniti: Én nem félek


Na, hát ez az a könyv, amit egyszerűen nem lehet letenni!
Lebilincselően izgalmas olvasmány egy kilenc éves kisfiú (Michele) szemszögéből elmesélve. Az ember, miközben olvassa, átérzi a fiú félelmét: a felnőttek titkos világától, a gonosz szörnyektől, akikben még egy gyermek hinni tud (óriások, emberevő disznók), és persze a döbbenetes felfedezéstől.

Mert mi is az alaptörténet?
A történet egy közelebbről meg nem határozott aprócska dél-olaszországi faluban és környékén játszódik 1978 kegyetlenül forró nyarán. Egy napon az egyik gyerek, Michele iszonytató felfedezést tesz egy határszéli elhagyatott, omladozó ház pinceüregében. Annyira megrémül attól, amit – jobban mondva akit – talál, hogy el sem meri mondani a társainak. Az apjával szeretne róla beszámolni, de az sosem ér rá: kamionos, sokat van úton, mindig fáradtan tér haza.
Michele titokban vissza-visszatér az üregbe. Rémületén felülkerekedik a segíteni akarás. Egyre bátrabb, egyre találékonyabb, egyre céltudatosabb. De közben otthon is furcsa dolgok történnek. És szörnyű történet dereng fel Michele előtt, melyhez éppenséggel a saját családjának is köze van.

Számos kérdést vet fel a könyv, amely a kisfiú számára óriási teher és óriási vívódás. Vajon sikerül leküzdenie a félelmet? Mi az erősebb, az apának tett eskü (nem megyek oda vissza soha többé), vagy az újdonsült
barátnak tett ígéret? Mivel árt többet neki, illetve saját magának? A családja a fontosabb, akikben döbbenetesen csalódott, mert belekeveredtek ebbe az ügybe, vagy a saját igazságérzete?

A történet az izgalmak mellett élethű képet ad a pár házból álló kis falu szegénységéről, az együtt bandázó gyerekek csínytevéseiről, versengéseiről (aki utoljára ér fel, az büntetést kap), a bőrödön érzed a tikkasztó nyári hőséget (jó, pont a legnagyobb kánikulában olvastam, szóval rám még életszerűbben hatott), érzed a búzamező illatát, a gödör nyirkos bűzét... stb., hogy csak néhány példát említsek.
Az utolsó oldalakon pedig együtt ver a pulzusod Michelé-vel és hasogat a fájdalom a lábadba... számomra legalábbis megszűnt a külvilág, mintha nekem kellett volna kijutnom onnan... (Többet nem árulhatok el, tessék elolvasni!)

Azért icipici hiányérzetem maradt a könyv végén: egy-két dologra még fény derülhetett volna. Vagy ezek a rejtélyek sosem derültek ki a kisfiú számára, és mivel ő meséli a történetet, ezért nem tudhattuk meg mi sem?

A könyvből film is készült Nem félek címmel, utána nézhettek pl. a port.hu oldalon, klikk ide.


Niccoló Ammaniti magyarul megjelent könyvei még: Ahogy Isten parancsolja, Magammal viszlek (ez utóbbit már be is szereztem).
Honlapja: http://www.niccoloammaniti.it

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább