Ugrás a fő tartalomra

J. D. Salinger: Zabhegyező


Nem is tudom elmondani, milyen régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet – valahogy kimaradt a középiskolai és a főiskolai olvasmányaim közül. Tényleg kár, hogy nem jutottam hozzá korábban, ugyanis nagyon klassz kis könyvről van szó!
Nekem a stílusa tetszett a legjobban. Főleg azért, mert az utóbbi időben elég sok romantikus könyvet olvastam (ill. egy-két komolyabb szépirodalmat), és valami egészen másra vágytam már. Ez meg egy vagány kamaszsrác elbeszélése kissé szleng stílusban.

A sztori röviden:
„Egy amerikai kamasz életének három napja, első személyben és ötszáz szóval elbeszélve. A történet régi: Holden Caulfield „kibukik” az intézetből félévben, nem mer hazamenni, inkább elhatározza, hogy a karácsonyi vakációt kedvére tölti, mielőbb a szülői pofonok ideje elérkezik.”

Ez a „kedvére tölti” persze azt jelenti, hogy ezalatt a három nap alatt szórja a pénzt, taxival utazik, hotelban száll meg, bárokban tölti az éjszakát (és ahol tud, szeszes italt iszik, pedig még kiskorú)… Emellett persze sok más kaland is történik vele. Külön ki kell emelnem a húgával való szoros kapcsolatát, mert ő az egyetlen, aki valamilyen szinten hatással bír bátyja zűrös életére.

Ami még tetszett még a könyvben az az, hogy részletesen leírja a srác gondolatait. Pl. zajlik egy párbeszéd, és közben teljesen máshol jár az esze és összevissza csaponganak a gondolatai.
/Sajnos a „fő kérdésre” nem kapunk választ: Mi történik a kacsákkal télen, amikor befagy a tó vize? :)))/

Szóval jó kis könyv, és tényleg sajnálom, hogy nem olvastam korábban, úgy 16-18 éves koromban. Akkor biztos másképp éltem volna át, ha benne vagyok én is a kamaszkorban és hasonló problémákkal küzdök, mint most, így „vén fejjel”, amikor is csak mosolygok Holden útkeresésén és nagy tervein.

„…Azt hittem, a zabföldeken. Mindegy, elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek, és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy bele akar szaladni, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a srácfogó a zabban. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.”

Jerome David Salinger (New York, 1919. január 1. – Cornish, New Hampshire, 2010. január 27.) főbb művei:
Zabhegyező (1951), Kilenc történet (1953), Franny és Zooey (1961), Magasabbra a tetőt, ácsok és Seymour: Bemutatás (1963).

(Forrás: Wikipedia)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább