Ugrás a fő tartalomra

Murphy szülők törvénykönyve – avagy a gyereknevelés kelepcéi


"Mi sodor mélypontra napközben és mi tart magasfeszültségen éjjel? (Könnyítésül: Nem patikában árulják.)"

A kilencvenes évek elején, mikor kamaszéveimbe léptem, jelent meg a „Murphy szülők törvénykönyve”. Bár akkor a családban mi, vagyis a húgom meg én jelentettük a könyv alanyait (értsd: gyerekek), hatalmasakat kacarásztunk, miközben olvastuk a szüleinktől kölcsönvett olvasmányt. Mit ne mondjak, elég sok mindenben magunkra ismertünk. Igen, ilyeneket mi is mondtuk, igen, ilyeneket mi is csináltunk. És igen, mi is azt szoktuk válaszolni arra a kérdésre, hogy mi volt az iskolában, hogy „Semmi”.

Most hogy Anya lettem, újból elkértem szüleimtől régi kedvenc olvasmányomat. Időközben ugyan eltelt egy jópár év, de most is ugyanúgy mosolygok a bölcs gondolatokon, mint tizenévesként. Csak éppen most az érem másik oldalán vagyok. És csak fogom a fejemet, hogy mi vár majd még rám.

Bruce Lansky, a könyv szerzője, páratlan humorával szedi csokorba a terhesség, csecsemőkor, gyermekkor és serdülőkor buktatóit, amivel – ne szépítsük - minden szülőnek meg kell küzdenie.
„Murphy mamától megtudhatod: kisbabád abban a minutában sír fel, amikor elbóbiskoltál, és abban a minutában csurdít a pelenkájába, amikor tisztába tetted…. Murphy mama olyan felvilágosításokkal szolgál a gyerekekről és a gyereknevelésről, melyeket másutt hiába is keresnél.”
Például megtudthatod, melyek a leggyakrabban elhangzó mondatok egy autóúton (nálunk a „Mikor érünk oda?” vitte a pálmát), mi történhet, ha túlzottan nagy a csend a nappaliban vagy a fürdőszobában, mikor vigyáznak szívesen az apák a kisbabára, ki kezdte a veszekedést a két testvér közül, illetve lehet-e kommunikálni a kamasz gyermekünkkel. (A választ megsúgom: Nem.)

Végezetül – és ízelítőül – az egyik kedvencem, amely elsősorban a többgyermekes anyukák számára lehet ismerős:
1. Amikor első kisbabád kiejti a cuclit a szájából, kifőzöd, és megfürdeted a babát.
2. Amikor második kisbabád ejti ki a cuclit a szájából, felemeled, az inged ujjába törlöd és visszadugod a szájába.
3. Amikor harmadik kisbabád ejti ki a cuclit a szájából, már csak a kutyát küldöd érte.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Veréb Emese: A Happy End után

Veréb Emesét a Segítség, már megint egy gyökérrel járok! könyvéről ismerhetjük. Nemrégiben újabb regénye jelent meg A Happy End után címmel. Elsőre az ember azt gondolhatná, hogy ez az előző történet folytatása, ám nem. Teljesen más szereplők, teljesen más környezet, teljesen más felépítés és koncepció. Kicsit romantikus, kicsit időutazós, természetesen a humor sem hiányozhat belőle, ugyanakkor igencsak elgondolkodtató és komolyabb kérdéskört is feszeget. Megváltoztatható múlt, elkerülhetjük a sorsunkat? Vagy bármit teszünk, mégis csak bekövetkezik az, aminek be kell következnie? Hogy miről is van szó? Kisha Raids egy teljesen átlagos lány. Évekkel ezelőtt balesetet szenvedett, amiben elveszítette emlékei nagy részét. Később valamilyen különös csoda folytán lehetősége adódik újraélni azokat, és ráébred a történtek szomorú okára is. Kishának tehát - és ezzel remélem nem árulok el nagy titkot - sikerül visszajutnia a múltjába, az elfeledett emlékei közé. Ahogyan újból

Dr. Metzing Miklós: Gimnasztika

Mint látjátok, ismét nagyon eltűntem, ám ennek megvan az oka. Elkezdtem egy okj-s tanfolyamot, gyerekfitnesz oktatónak tanulok (a Zumba és Zumba Kids oktatói papírom ugye megvan, tartok is gyerekeknek órát, ám ez kevés, ezért is vágtam bele ebbe a tanfolyamba). Így mostanában ilyen olvasmányaim vannak, mint Dr. Metzing Miklós Gimnasztika könyve. Szerintem akinek nem kell levizsgázni belőle (mint nekem), annak is érdekes lehet ez a tankönyv. Bár viccesnek tűnhet laikusok szemében, hogy pálcikaemberekkel ábrázol, ezek mind-mind fontos elemek ahhoz, hogy jó órát tudjunk tartani, és ismerjünk minden mozdulatot. A könyv részletesen végigvezet minket a gimnasztika rejtelmein, kezdve az eredetével, alapfogalmakkal, de a gyakorlatrendszereket és a szakkifejezéseket is nagyon jól bemutatja. Mindez hol pálcikaemberekkel, hol képekkel is illusztrálva. Persze ahhoz, hogy valaki jó edző vagy tornatanár legyen, nem elég bemagolni a könyvet, hanem gyakorlatban is "nagyon ott kell len