Doris Lessingnek ez a könyve teljesen más jellegű és más hangulatú, mint a korábban olvasott művei (Az ötödik gyerek, illetve A fű dalol). Bevallom, egy kicsit unalmasabb is volt. Volt, hogy napokig nem olvastam belőle (ám ez az időhiánynak is betudható), ám volt, hogy egyszerre elolvastam több, mint száz oldalt (524 oldal összesen).
Gyönyörű mulatt lány volt Julie Vairon. Szerelmével Dél-Franciaországba szökött, végül mégis egyedül maradt erdei házában, távol a város rosszindulatú pletykáitól, az olajfák és leanderek árnyékában. Akik hallották földöntúli zenéjét, vagy látták rajzait, elnémultak. Némelyek állítják, éjjelente meztelenül táncol a fák között, és úgy úszik a vad sodrású folyóban, mint a vidra. S énekét hallani vélték még a tragédia után is. Száz évvel később a londoni Zöldmadár társulat alapító tagjai elhatározták, felkeresik a házat, hogy a romok mellett megelevenítsék a lány történetét.
A történet tehát egy színházi társulatról, a Zöldmadárról szól, akik Julie szerelmi történetét (történeteit) és tragédiáját tervezik színpadra vinni, majd több helyen elő is adják. Ám a szerelem őket is megérinti. Ami érdekes, hogy a főszereplőben, a nagymama korú Sarah-ban is fellángol egy rég elfeledett érzés. Mi, huszon- harmincon évesek bele se tudunk abba gondolni, milyen lehet, ha az ember utoljára húsz éve volt szerelmes, húsz éve szeretkezett utoljára, illetve húsz év után újból érzi a különös vágyat egy fiatal férfi (Bill) iránt. Persze eme érzés plátói. Hogy a szerelmi háromszög kialakuljon, feltűnik Stephan is, aki meg azt "bizonyítja be", hogy egy fialatlabb férfinek is megtetszhet egy nála jóval idősebb nő.
Szóval maga a történet, a színdarabra való készülés és annak előadása nem volt túl eseménydús, inkább ezek az érzések, amiket kihangsúlyoznék.
Illetve Joyce-t, az egyik mellékszereplőt, Sarah unokahúgát emelném még ki, valamint az ő botrányos életét, ami mellékszálon bele-bele szövődik a történetbe.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése