Azért kezdtem el olvasni ezt a könyvet, mert nagyon tetszett az író Én nem félek című regénye (arról itt írtam). Bár az elején azt éreztem, a korábban olvasott könyv jobb, vagyis izgalmasabb volt, egy-két apróságot leszámítva (ld. később) ebben sem csalódtam. Mondjuk nem is lehet a két könyvet összehasonlítani. Talán az a hasonlóság bennük, hogy a Magammal viszlek -ben az egyik főszereplő szintén egy (vesztes típus) iskolás kisfiú. „ A Magammal viszlek hovatovább horrorisztikus elemektől sem visszariadva telíti izgalommal a párhuzamos szálakon futó történeteket, melyek középpontjában ezúttal is egy gyerek, a poros falujából elvágyódó, jobb életről álmodó, de "lúzerségével" küszködő tizenkét éves Pietro áll. A regény másik főszereplője egy öregedő "latin lover", Graziano, aki épp véget vetne nemzetközi haknizenészi pályafutásának egy diszkópipi oldalán. De amiként Graziano sorsa is másként alakul (röhejes figurából lassan tragikus hősféleséggé válik), Pietro...
"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz." (C. R. Zafón)