2010. augusztus 25., szerda

Niccoló Ammaniti: Magammal viszlek


Azért kezdtem el olvasni ezt a könyvet, mert nagyon tetszett az író Én nem félek című regénye (arról itt írtam). Bár az elején azt éreztem, a korábban olvasott könyv jobb, vagyis izgalmasabb volt, egy-két apróságot leszámítva (ld. később) ebben sem csalódtam. Mondjuk nem is lehet a két könyvet összehasonlítani. Talán az a hasonlóság bennük, hogy a Magammal viszlek-ben az egyik főszereplő szintén egy (vesztes típus) iskolás kisfiú.

A Magammal viszlek hovatovább horrorisztikus elemektől sem visszariadva telíti izgalommal a párhuzamos szálakon futó történeteket, melyek középpontjában ezúttal is egy gyerek, a poros falujából elvágyódó, jobb életről álmodó, de "lúzerségével" küszködő tizenkét éves Pietro áll. A regény másik főszereplője egy öregedő "latin lover", Graziano, aki épp véget vetne nemzetközi haknizenészi pályafutásának egy diszkópipi oldalán. De amiként Graziano sorsa is másként alakul (röhejes figurából lassan tragikus hősféleséggé válik), Pietro útja is elkerülhetetlenül visz a saját végzete felé. Mire pedig sorsuk – e két, egymástól amúgy oly végletesen különböző regényalak sorsa – keresztezi egymást, valamilyen értelemben a végzetük is közös lesz.

Mint ahogy a fenti ajánlóban is olvasható, két fő szálon fut a történet. Mindkét szereplő egy kicsit vesztes típus. Kíváncsi voltam, hogyan találkoznak össze, hogyan kereszteződik életútjuk. Nagy találkozásra ne számítson senki (bár a kisfiú szemszögéből nézve lehet, hogy az volt), de előbb-utóbb összefutnak egy rövid időre.
Kiemelnék egy harmadik főszereplőt is, ő Flora Palmieri, a kisfiú tanárnője, neki is elég fontos szerepe van a regényben.

Ami kicsit zavarossá tette nekem a történetet, az az, hogy néha össze-vissza ugrál időben, és rengeteg kitérő és mellékszál van benne, olyanok is, amelyeknek a történet alakulása szempontjából csak csekély jelentősége van (szóval ki is maradhatott volna akár).

Nem egy vidám regény. Egyrészt látni a kisfiú befolyásolhatóságát, gyengeségét, akit ezáltal kihasználnak és bajba sodornak társai, másrészt figyelemmel kísérni a nagy nőcsábász kiöregedését.

Ahhoz képest, hogy sok mellékszál és részletezés van a könyvben, a lezárása nagyon elkapkodott. Grazianóval mi lett azután? Engem ez is érdekelt volna.
Mert a kisfiú sorsa kiderül a regény végén olvasható levélből, amelyet gyerekkori szerelmének, Gloriának ír, s amelynek utolsó két szava a regény címe, vagyis: magammal viszlek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Louise Jensen: A béranya

Elég gyorsan elolvastam ezt a könyvet, amelyet már a Libriben kinéztem (még mikor A Fal -at vettem), ám végül e-könyvként, a bookandwalk-...