Ugrás a fő tartalomra

Niccoló Ammaniti: Magammal viszlek


Azért kezdtem el olvasni ezt a könyvet, mert nagyon tetszett az író Én nem félek című regénye (arról itt írtam). Bár az elején azt éreztem, a korábban olvasott könyv jobb, vagyis izgalmasabb volt, egy-két apróságot leszámítva (ld. később) ebben sem csalódtam. Mondjuk nem is lehet a két könyvet összehasonlítani. Talán az a hasonlóság bennük, hogy a Magammal viszlek-ben az egyik főszereplő szintén egy (vesztes típus) iskolás kisfiú.

A Magammal viszlek hovatovább horrorisztikus elemektől sem visszariadva telíti izgalommal a párhuzamos szálakon futó történeteket, melyek középpontjában ezúttal is egy gyerek, a poros falujából elvágyódó, jobb életről álmodó, de "lúzerségével" küszködő tizenkét éves Pietro áll. A regény másik főszereplője egy öregedő "latin lover", Graziano, aki épp véget vetne nemzetközi haknizenészi pályafutásának egy diszkópipi oldalán. De amiként Graziano sorsa is másként alakul (röhejes figurából lassan tragikus hősféleséggé válik), Pietro útja is elkerülhetetlenül visz a saját végzete felé. Mire pedig sorsuk – e két, egymástól amúgy oly végletesen különböző regényalak sorsa – keresztezi egymást, valamilyen értelemben a végzetük is közös lesz.

Mint ahogy a fenti ajánlóban is olvasható, két fő szálon fut a történet. Mindkét szereplő egy kicsit vesztes típus. Kíváncsi voltam, hogyan találkoznak össze, hogyan kereszteződik életútjuk. Nagy találkozásra ne számítson senki (bár a kisfiú szemszögéből nézve lehet, hogy az volt), de előbb-utóbb összefutnak egy rövid időre.
Kiemelnék egy harmadik főszereplőt is, ő Flora Palmieri, a kisfiú tanárnője, neki is elég fontos szerepe van a regényben.

Ami kicsit zavarossá tette nekem a történetet, az az, hogy néha össze-vissza ugrál időben, és rengeteg kitérő és mellékszál van benne, olyanok is, amelyeknek a történet alakulása szempontjából csak csekély jelentősége van (szóval ki is maradhatott volna akár).

Nem egy vidám regény. Egyrészt látni a kisfiú befolyásolhatóságát, gyengeségét, akit ezáltal kihasználnak és bajba sodornak társai, másrészt figyelemmel kísérni a nagy nőcsábász kiöregedését.

Ahhoz képest, hogy sok mellékszál és részletezés van a könyvben, a lezárása nagyon elkapkodott. Grazianóval mi lett azután? Engem ez is érdekelt volna.
Mert a kisfiú sorsa kiderül a regény végén olvasható levélből, amelyet gyerekkori szerelmének, Gloriának ír, s amelynek utolsó két szava a regény címe, vagyis: magammal viszlek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mira Sabo: Dr. Farkas bárányai

E-könyvben került hozzám Mira Sabo új regénye, amelyet először nem volt kedvem elolvasni, mert nem igazán érdekelt egy szexmániás és hatalommániás ügyvéd története, aztán mivel elég jó értékeléseket olvastam róla a molyon, mégis belevágtam. Az eleje elég ütős, utána kezdődik csak maga a történet, vagyis hogy ki is az a dr. Farkas. Valóban egy olyan alak, akit én is elképzeltem, akinek nem számít a pénz, és minden nőt megkap, akit csak szeretne.. Aztán egyszer csak felbukkan az "angyal", és minden megváltozik, életében először szerelmes lesz. Panni élete sem egyszerű, egy különös "kapcsolatban" él, ráadásul később vetélytársa is akad Farkasnak. Nagyon tetszett, ahogyan Farkas - Panninak köszönhetően - kezd átváltozni Tamássá, hogy ő az a lány, akit először hazavisz szülőfalujába (a vidéki nyugalom, hagyományok, család ábrázolása is fontos szerepet kap a műben). Jó kérdés, hogy a múltat el lehet-e engedni, ha valaki züllött életet élt, meg tud-e változni? Illetve, hogy…

Veréb Emese: Négy évszak években

Veréb Emesét már jól ismerjük a humoros-szerelmi Segítség, már megint egy gyökérrel járok, és "időutazós" A Happy End után című ifjúsági regényei alapján. Nemrégiben megjelent könyve azonban nem regény, nem is A Happy End után várva várt folytatása, hanem egy más műfaj: verseskötet jellegű, egészen pontosan gondolatok összegzése - Négy évszak években.
Az ajánló: Amikor elkezdtem írni ezeket a sorokat, mindössze négy évszak volt mögöttünk. Évekké formálódtak, mi pedig felnőtt emberekké. Talán olyanokká, akik képtelenek elengedni a múltat, mert görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy ami egyszer volt, az mindig is lesz. Talán olyan emberekké, akik egész életükben várni fognak egymásra, és így ér véget az ő történetük. Bármit is hoz majd az élet, Te formáltál és vittél arra, ahol lennem kell. Nélküled.
A téma itt is a szerelem, a fájdalom, vágyakozás, elmúlás. Nagyon igaz gondolatok vannak benne, némelyre még az ember maga is rádöbben, hogy hoppá, ezt én is így érzem és így fogalmaznám m…

Fejős Éva: Bébi, bumm!

Emlékszem, amikor lehozta a sajtó, hogy Fejős Éva babát vár, én is ledöbbentem picit: nem is pont az életkora miatt (ld. 49 évesen szült), hanem mert számomra ő tipikusan az az utazgatós-világjárós szabadon élő (író)nő, akinek ha nincs gyereke, hát nincs gyereke, színes és nyüzsgős az élete anélkül is. Aztán mégis: ő is anya lett, még ha később is.
A könyvben még a várandósága előtti évekről is beszámol, amikor már (negyven felett) megfogalmazódott benne, hogy gyermeket szeretne, de még éveket kellett várnia rá, hogy kezében tarthassa kislányát. Többször is megemlíti a regény során, hogy valóban nincs időhöz kötve a gyermekvállalás, de senki se várjon ilyen sokáig, ne halogasson, hogy "majd akkor lesz gyerekem, ha ez és ez meglesz..." stb., mert ő is sokat halogatott. Meg nyilván az egészségügyi okok: kevesebb az esély a teherbeesésre, lehet, hogy műtét is kell előtte vagy csak mesterségesen eshet teherbe.
(Kis személyes kitérő. Korábban én is úgy voltam vele, hogy fialaton, t…