Ritkán van ilyen, hogy egy folytatásos regény második része jobban tetszik, mint az első, de a Rózsakert panzió esetében én így éreztem. Az első kötet ( A kis francia panzió - itt írtam róla), jó volt, meg aranyos volt, de semmi több. Itt viszont "minden van": pörögnek az események, jönnek az újabb és újabb káoszos fordulatok, és amikor azt hiszed, hogy ennél már nem történhet "rosszabb", tutti lesz még valami, ami bekavar az eseményekbe. Néha picit túlzásnak is éreztem a túl sok történést, de összességében így lett kerek egész a regény. A történetről röviden. Emmy ugye vissztaért Franciaországba és panzióvezetőként kezd el dolgozni az idős Rupert mellett. Már az elején - tapasztalatlanságának és egy "meztelenkedő" bloggernek köszönhetően - bajba kerül, ráadásul közeleg a Thomson család nagy eseménye, amiről - mivel Rupert exe kezdte el szervezni, aki lelépett - lövése sincs. Mindeközben Alain sincs mellette - ez mondjuk picit fura volt a férfi részéről...
"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz." (C. R. Zafón)