Ugrás a fő tartalomra

William R. Forstchen: Egy másodperccel később

"Mi vagyunk a történelem legelkényeztetettebb generációja, és mára már teljesen elfelejtettük, mennyire függünk a vezetékekben futó áramtól, és a műanyag gomboktól, amiket nyomkodunk."

Az utópisztikus regényekkel valahogy úgy van az ember, hogy egyszerre tudja, hogy ez "csak" egy regény, de ugyanakkor benne van a félelem, a nyugtalanító gondolatok, hogy mi van, ha egyszer valójában bekövetketkezik mindez? Az Egy másodperccel később is olyan szituációt tár az olvasó elé, amire kényelmes hétköznapjaid közepette nem is gondolsz. Milyen lehet áramellátás nélkül élni, visszatérni középkori körülmények közé? Valamit arra is rádöbbensz, hogy vajon van-e elég felhalmozott konzerved, gyógyszered, ami nem csak egy-két hónapig, hanem akár évekig is kitart. 

A regényben az Amerika Egyesült Államokat egy elektromágneses hullámot (rövidítve: EMP) gerjesztő terrortámadás éri.
Mit jelent mindez?
Hirtelen leáll minden, aminek egy akár csak egy pici köze is van az elektronikához. Az egy dolog, hogy nem lesz áram. De ami ebből következik: leolvadnak a (mély)hűtők, az áruházakban is, leállnak az életmentő orvosi készülékek, leáll a gyártás, ezáltal nem jutsz megfelelő élelmiszerhez, sőt, napi szinten szükséges gyógyszerekhez sem - ami szintén halálhoz vezet. Nem éred el messze élő szeretteidet sem, mert se telefon, se autó.
Főhősünk, John, a volt katona, aki felesége halála után lányaival él (az egyik lány ráadásul cukorbeteg). Ő az, aki keményen kezébe veszi az irányítást, és menteni próbálja a menthetőt.

A kisvárosban és a környéken egy idő után elszabadul a káosz, háborús állapotok kezdenek kialakulni, mindenki a túlélésért küzd, nem számít rablás, erőszak vagy gyilkolás. Johnnak és embereinek meg kell óvnia a kisvárost a feléjük tartó emberek áradatától, ugyanakkor ott a saját családja is. Komoly döntések születnek, elkezdik felmérni az élelmiszer-lehetőségeket, kiosztani (csökkenteni) a fejadagokat, közben pedig (víz hiány miatt is) felüti a fejét több középkori járvány, betegség és egyre több a halott, akiket szintén nincs "hova tenni".
Sokat tudnék még írni a könyvről, sok gondolat fogalmazódott meg bennem. John számomra szimpatikus főhős volt, még ha néha kegyetlenek is voltak a döntései. Voltak benne szomorú részek, és brutálisak is SPOILER (kutyákkal kapcsolatban). Vajon mi kell ahhoz, hogy odáig jusson az ember, hogy a túlélése érdekében a kedvenceit is feláldozza? SPOILER VÉGE

A könyvön talán csak egy picit lehetett érezni, hogy "amerikai". Az alaptémát sajnos, kontinestől függetlenül bármelyik országról megírhatták volna...

A sorozat következő részei:
Egy évvel később
Az utolsó nap

Néhány utópisztikus regény, amelyet korábban olvastam:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább