Ugrás a fő tartalomra

Gyuris Stefánia: Rettegés, végzetes kór: H5N1

Most egy olyan könyvről fogok írni, amelyet tudtommal semmilyen könyvesboltban nem lehet beszerezni, és a neten se nagyon találtam róla semmit, ugyanis szerzői magánkiadás. Anyukám adta kölcsön, szerinte nagyon izgalmas - az ő egyik kedves ismerőse írta.
Valóban izgalmas, én kb. egy-másfél óra alatt végeztem is vele.

Árpád, a magyar orvos, Kínában él feleségével és kisfiával, és Chen professzornak dolgozik, bár azt maga sem tudja, pontosan milyen titkos kísérleteket folytatnak. Aztán robban a bomba: kiszabadul  a gyilkos H5N1 madárvírus, amely emberről emberre terjed, és amelynek nincs ellenszere! Sorra betegednek meg az emberek, a vírus pedig átterjed Európába is. Árpád mérlegel, és úgy dönt, hogy magára hagyja szenvedő feleségét az utolsó óráiban, és hazautazik, mert fontosabb neki, hogy kikísérletezze a vírus ellenszerét. Ebben társai is lesznek a gödöllői intézetben, egyikük "természetesen" egy magányos nő, Zsófia.
Mint ahogyan a vírusos-járványos könyveknél és filmeknél lenni szokott, a "hangulat" itt is a végsőkig fokozódik, szinte az utolsó percig izgulhatunk.
Pörgős, rövidke kis könyv tehát, és ami nekünk fontos: magyar hősökkel, akik "megmentik a világot".

Frissítve! A könyvet online is elolvashatjátok ITT. Köszönöm az írónőnek, hogy megosztotta velem - és vetetek, olvasókkal - ezt a linket!

Megjegyzések

  1. Köszönöm koalány örülök neki,hogy tetszett a könyvem !
    Ha valakit érdekel a könyv ,elolvasható konyv-es-mas.gportal.hu

    VálaszTörlés
  2. Kedves Stefánia! Szívesen, én meg köszönöm a linket, közzéteszem a bejegyzésben!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább