Ugrás a fő tartalomra

Fejős Éva: Karibi nyár

Nyáron mindig jól jön egy kis könnyed, nyaralós olvasmány, ezért is választottam "Fejős Évát" a könyvtárból (meg azért is, mert már régen olvastam tőle könyvet). A Karibi nyár azonban nem csupán egy nyári, romantikus, csöpögős "mese".
Már a helyszíne is érdekes, ugyanis egy óceánjáró luxushajón jártszódik, és a különféle szereplők is itt "gyűlnek össze". Mind különböző sorsok, különböző gonddal-bajjal. Egy azonos bennük: mindannyian a boldogságot keresik. Amelynek kulcsa, ha hinni lehet a legendának, egy kis szigeten "található". 

A regény, mint írtam, több szereplő életét és a hajón való utazását (akár ott dolgozóként - recepciós, zenész, főpincér - , akár utasként) mutatja be, emiatt több síkon fut, sőt, a múltbéli rejtélyes "gyógyító" történetét is megismerhetjük. Picit ezzel a sok szereplős dologgal az volt a bajom, hogy igazándiból mindenkiből csak egy kicsit kaptam. Jobb lett volna kevesebb szereplővel, esetleg mélyebben belemenni egy-egy életútba, eseménybe.
Főszerepőnek mégis Ladányi Niki újságíró mondható, aki körül azért bőven történnek izgalmak, szinte az élete, családtagjainak élete kerül veszélybe, még távol otthonától is. Miközben konkrétan megfenyegetik, múltbéli sötét titkok is kiderülnek. 
De van itt szerelmi szál, friss házasok nászúton, csalódott pasi, gyermekét a munka miatt otthonhagyó anya (róla is szívesen olvastam volna többet vagy tovább)... változatos tehát a paletta.

A regénynek folytatása is van Nápolyi vakáció címmel, amely szintén Ladányi Nikivel kapcsolatos.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább