Ugrás a fő tartalomra

Kathryn Wallace: Vannak ​tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük

Jó volt, vicces volt, egyszer elolvasható, nem nagy szám - pár szóban ennyivel jellemezném Kathryn Wallace első regényét, amelyben minden anya könnyedén magára ismerhet - az ajánlója szerint.
A címből sejteni lehet, hogy főhösünk, Gemma, bizony nem az a tipikus, tökéletes anya. Sőt, elég nagy káosz jellemzi életét. Egyedül neveli két szókimondó gyerekét, folyton késésben vannak, lemaradnak az iskolai feladatokkal; emellett ott a munkahelye is, amit nem igazán tud összehangolni a gyerekneveléssel. Bezzeg az osztálytársak szuper anyukái!

Aztán szomszédjába költözik Becky, aki meglepően elég hamar közvetlen kapcsolatba lép vele, és "legjobb barátnői" stáuszba kerül. Persze neki sem könnyű az élete: kisgyerekes anya lévén nem talál állást, és férjével sem fenékig tejfel minden. Becky elhatározza, hogy pasit szerez Gemmának, randit is szervez neki. Gemma néha nagyon közönségesen viselkedik (főleg, mikor iszik), ez annyira nem volt szimpi nekem. No de megjelenik Tom, az új tanár az iskolában, és innen már sejteni lehet a történet végkifejletét - még ha közben történik is egy csavar az exférjjel kapcsolatban.

Összességében nem volt rossz könyv, mert jól mutatja, milyen nehéz kisgyerekes anyának lenni (akár egyedülállóként, akár a munkaerőpiacon), de sok mindent azért enyhe túlzásnak éreztem benne.
A címmel ellentétben nem szerepel  benne gyerektelen, "én mindent jobban tudok  a nevelésről" személy, ezt ne várjátok. Pedig valójában hány ilyen van!
Könnyen elolvasható, könnyen felejthető, aranyos kis könyv, nyárra ajánlom minden anyukának!

Kathyn Wallace következő regénye, amely hasonlóan humorosnak, anyás-gyerekesnek, káoszosnak ígérkezik: Ha az életed nem elég nagy katasztrófa, szülj még egy gyereket címet viseli.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább