Ugrás a fő tartalomra

Guillermo del Toro - Daniel Kraus: A víz érintése

Először csak filmről hallottam, még amikor Oscar-díjra jelölték, és már akkor is felkeltette érdeklődésemet különös és nem mindennapi témája. Szeretem azokat a történeteket, amelyek a valóság és a fantázia határán szárnyalnak, van bennük izgalom, félelem, de ugyanakkor érzelmek és szerelem is. Felnőtt mese - olvastam valahol. Szerintem is, pontosabban nekem a krimi, sci-fi, fantasy és romantika keveredik benne.

A történet egy titkos küldetéssel kezdődik: egy bizonyos Richard Stricklandnak a  feladata, hogy az Amazonas dzsungelében megtaláljon egy különös Lényt, aki az utolsó példány a fajból. Igazából nem is lehet tudni pontosan, ki is ő, talán egy halember, lévén pikkelyes és kopoltyúja van, és a vízben él, de ugyanakkor emberi a teste. A Lényt Baltimorba, egy űrkutató központba szállítják. Itt dolgozik másik főszereplőnk, Elisa, az éjszakás takarítónő. Aki, miután kolléganőjével együtt megtudja a "titkot", hogy mit is rejt annak a bizonyos helyiségnek a tartálya, megpróbál kapcsolatba lépni a Lénnyel.

A történet izgalmakban gazdag: van itt ujjleharapás, szöktetés, halálos fenyegetés... A mellékszereplők közül még Giles-t emelném ki, ő végig Elisának segít. 
Elisáról egy kis kitérő. Nem egyszerű az élete, már ha csak a lakáskörülményeit nézzük, illetve azt, hogy ő valójában néma. Mégis sikerül a Lénnyel kommunikálnia, sőt, - és ezzel nem árulok el nagy titkot, mert a borító igencsak kifejező - érintkeznie is.

Az utolsó oldalak is tartogatnak izgalmakat, a hangulatot fokozza a folyamatosan szakadó eső és az éjszaka. Őszintén szép és magával ragadó történet, a különös főszereplő(ke)t nem lehet nem szeretni.
Kíváncsi vagyok a filmre is, ha lesz alkalmam, megnézem, remélem, az sem okoz csalódást.

A film ajánlója:


Vélemények a könyvről:
"Az utolsó percig káprázatos." (The Daily Best)
"Egy vizuálisan és érzelmileg elragadó történet, amely meleg ölelésre találhat egy fabtáziadús kalandra éhes közönség karjaiban." (The Hollywood Reporter)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább