2016. október 20., csütörtök

Suzanne Collins: A kiválasztott.

Végre sikerült elolvasnom az Az éhezők viadala trilógia harmadik kötetét is. Nehezen tudok most írni róla, ugyanis az első két részhez képest ez tetszett a legkevésbé: számomra kicsit erőltetett volt, és kevésbé kötött le, mint  a korábbiak. Pedig itt is akadnak izgalmak bőven!

A Tizenkettedik körzet elpusztult, és a(z eddig nem ismert) Tizenharmadik körzet rendszerébe kerül be Katniss és családja. Azt sejteni lehet, hogy nagy lázadás készül a Kapitólium ellen, amelyben a Fecsegőposzátának kiemelkedő szerepe lesz. De vajon hol van Peeta? És miért viselkedik ilyen furcsán?
Hőseink (Kate és társai) rengeteg veszélyen keresztül, szó szerint élet-halál harcot vívva próbálnak szembeszállni a zsarnok hatalommal. Néha tényleg csoda volt, hogy egyáltalán túlélték.
Közben - hogy ne hagyjuk ki a romantikus szálat sem (bár nem is igazán nevezném annak) azon is agyalhat az olvasó, hogy vajon Gale vagy Peeta lesz-e főhősnőnk számára az igazi.

Röviden ennyit tudok írni a könyvről, befejező résznek egyébként kellett a második után, de így elég is volt.

A trilógia első két kötetéről itt olvashattok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Louise Jensen: A béranya

Elég gyorsan elolvastam ezt a könyvet, amelyet már a Libriben kinéztem (még mikor A Fal -at vettem), ám végül e-könyvként, a bookandwalk-...