Ugrás a fő tartalomra

Fábián Janka: Adél és Alíz

Nem tudom megunni Fábián Janka stílusát. Még ha hasonló sémájúak is a regényei (ld. szerelmi háromszög, eltitkolt kapcsolatok, nem várt terhesség), akkor sem. Olvasmányosak, könnyed stílusúak és hitelesek a könyvei - alátámasztva mindig az adott kor történelmi eseményeivel.

Az Adél és Alíz című regény két lányról szól, akik bekerülnek egy budai bentlakásos iskolába, a "Pálmaházba". Adél pesti lány, akinek az édesapját politikai okokból sajnálatos módon meggyilkolták, Alíz pedig a tipikus vidéki kislány. Mondanom sem kell, hogy barátnők lesznek, sőt, talán még annál is több. Említésre méltó még Nagy Iván szerepe, akit kertészként fogadtak be az iskolába. Egyetlen egy férfi a sok lány és nevelőnő között! Már ebből sejteni lehet, hogy "gubanc" lesz, vagyis titkos kapcsolat születik, nem is egy. Adél önző és számító, Alíz pedig naiv. Természetesen más férfiak is feltűnnek az intézet falain kívül. A szerelmi bonyodalmak mellett pedig, mint a írtam, a húszas évek történelméről és a frankhamisítási ügyről is olvashatunk, amelybe egyik hősünk belekeveredik.
Ahogy telnek az évek, a lányok kijárják az iskolát - vajon mi lesz velük utána? Mi vár rájuk? Boldog házasság, gazdagság vagy elszegényedés? Adél és Alíz hosszú évek után ugyanis ismét találkoznak.
A végéhez annyit, hogy tartogat egy érdekes fordulatot (ki kicsoda), de nem értettem, miért kellett egy tragédiába torkolló esemény a végére. 
Ennek ellenére kerek egész történet volt ez is, Fábián Janka rajongóknak szívből ajánlom eme művet is!

Néhány mondat a hivatalos ajánlóból:
Fábián Janka legújabb nosztalgikus regényében két barátnő viharos érzelmekkel és ellentmondásokkal teli kapcsolata áll a középpontban...
Bonyolult szerelmi háromszögek és csalódások tarkította fordulatos történetüket egy régi gyilkosság árnyékolja be, és a háttérben most is ott húzódnak a kor történelmi eseményei: a Kommün végnapjai, a húszas évek konszolidációja, a frankhamisítási botrány, a gazdasági világválság...
A nagy sikerű Emma-trilógia, Az angyalos ház, a Virágszál, a Lotti öröksége és A német lány című romantikus történelmi regények népszerű írónője a múlt század húszas-harmincas éveinek Magyarországát eleveníti meg hitelesen, színesen és érzékletesen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább