Ugrás a fő tartalomra

Emylia Hall: Nyarak könyve

Visszaemlékezős, szomorkás hangulatú könyv Emylia Hall regénye. Mondhatnám, hogy néha picit elnyújtott, de ez sem teljesen igaz, mert ennek ellenére olvastatja magát.

Erzsi, vagyis Elizabeth Lowe Angliában él. Édesanyjával, a Magyarországon élő Marikával, már rég megszakította a kapcsolatot. Marika ugyanis egy családi balatoni nyaralás alkalmából - amikor is Erzsi kilenc éves volt csupán - nem tért haza, hanem szülőhazájában maradt. A lány minden nyáron meglátogatta őt és Zoltánt, a festőművészt. Ezeket a röpke egy-két hetes vakációkat minden évben nagyon várta, ám már hosszú évek óta megszakította az ottani kapcsolatokat - ennek súlyos oka volt.
Most, Marika halála után csomag érkezik postán: egy fényképalbum, a régi nyarak emlékeivel.
Elisbeth, ahogyan az albumot lapozgatja, felidézi az egyes nyarakat a Villa Serenában. Minden fejezet egy-egy nyarat idéz, közben Erzsi néha-néha megáll, elgondolkodik. Marikán és Zoltánon kívül megjelenik Tamás is, a tiniszerelem. Telnek a nyarak, az évek, aztán tizenhat éves korában olyan családi titokra derül fény, ami teljesen összetöri a lányt!
Bevallom, engem már az is meglepett, hogy az anya úgy dönt, hogy nem utazik haza Angliába, magára hagyva ezzel kilenc éves lányát és a nem túl boldog édesapát. De a végkifejletet tekintve valahol ezt is meg lehet érteni - vagy mégsem. Mindenesetre tanulság, hogy semmit sem szabad eltitkolni egy gyerek elől, mert az egész addigi élete, amit magáról hitt, hogy ki ő-mi ő, romba dőlhet.

Összességében kellemes volt olvasni ezt a regényt. Aki szereti a családtörténeteket, szereti felidézni a múltat, szeret fényképeket nézegetni, annak ajánlom. Mert olvasás közben szinte Te is érzed a nyarak hangulatát, a forróságot, a hűs árnyékot, a kamaszkor érzelmeit. Ami külön tetszett, hogy bár külföldi a szerző, mégis Magyarországot választotta regénye helyszínének.
A könyv borítója is kellemes, illik magához a történethez.

Az írónő hivatalos oldala:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább