Miért fontos olvasnunk a gyerekeknek?

Régi kedvenc képem, itt még csak két éves volt!

Egy óvodai nyílt nap, amelynek témája a mese és az olvasás volt, felvetett bennem néhány kérdést. Minden gyerek behozhatta kedvenc mesekönyvét is, amelyből az óvónő felolvasott. Nagyon örültem neki, hogy kislányom a nagy, klasszikus mesemondó, Lázár Ervin könyvét választotta erre az alkalomra, ugyanis a születésnapjára kapott Manógyár című mesekönyv nagy kedvence lett! Minden este olvasunk belőle. Más gyerekek hoztak Bogyó és Babócát, illetve a Piroska és a farkast  is láttam az egyik kislánynál.

A mesék felolvasását beszélgetés, kérdezz-felelek is kísérte. Ami döbbenetes volt: mint kiderült, vannak gyerekek, akiknek egyáltalán nem olvasnak a szülei! Se anya, se apa. Nincsenek is otthon könyveik (nem is hoztak be mesekönyvet!), vagy ha van is, gondolom csak egy-egy darab. Azért ez elég szomorú. Az egyik kislány anyukáját ismerem, ők valóban elég szegények. Bár, feltételezem, hogy nemcsak szegénység kérdése. Elképzelhető, hogy fejből sem nagyon mesél a gyerekének.

A mesélést és beszélgetést rajzolás követte, az elhangzott kis történetek szereplőit vetették papírra a gyerekek. És itt ért az újabb döbbenet. Azok a gyerekek (elsősorban két kisgyerekről van szó a tizennégy fős csoportból), akiknek egyáltalán nem mesélnek, nem olvasnak otthon a szüleik, szinte azt sem tudták, hogyan rajzoljanak le egy pl. egy százlábút, de a többi figurájuk is eléggé kezdetleges volt. Feltételezem, hogy rajzolni sem szoktak otthon. Pedig ha belegondolok, én mennyit rajzolok együtt a kislányommal! És ha olvasok neki egy mesét, vagy akár lát, hall valamit, egyből beindul a fantája, és veszi is elő a ceruzáit.

Vajon min múlik, hogy olvassunk a gyerekeinknek? Nem hiszem, hogy pénz kérdése lenne, mert hogy drágák a mesekönyvek. Van könyvtár, lehet kölcsönkérni is, és jobb esetben a szülőnek is voltak gyerekkori könyvei (mondom: jobb esetben - ld. az a kislány, akiknél nincs otthon könyv!)
Sokan az időhiányt is okolják. Pedig a meseolvasás nagyon fontos, mert ezáltal fejlesztjük legjobban gyermekünk képzelőerejét, és nem utolsósorban szókincsét. Szakítsunk rá időt, minden nap legalább  tíz-húsz percet, nem dől össze a világ, ha egy picit hanyagoljuk a házimunkát, munkahelyi dolgainkat, vagy éppen az okostelefonunkat.

Hiszen mikor foglalkozzunk gyermekeinkkel, ha nem most, óvodás korban, amikor a legfogékonyabbak a világ dolgaira, és szinte észrevétlenül szívják magukba a tudást?  Azt meg már fel sem merem vetni, hogy hogyan  fog elolvasni általános iskolában egy ifjúsági regényt, vagy akár egy rövidke mesét az olvasókönyvben a gyerek, ha nem látja tőlünk, szülőktől, hogy milyen jók is a könyvek?