2013. augusztus 26., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 8. - Örökké

Ez a pillanat is elérkezett: elolvastam a sorozat befejező kötetét (pontosabban köteteit, mert két részből áll)! Picit sajnálom, hogy nem találkozhatok többet kedvenc gimiseimmel, de ugyanakkor felnőtt fejjel tudom, hogy ez az élet rendje, és ha még fáj is a búcsú, az élet pörög tovább, nincs időnk szomorkodni, mert új élmények várnak, és a múlt egy elhomályosodó kedves emlék marad.

Bevallom őszintén, a befejező rész első kötete nekem nem tetszett. A 7. rész jó volt, de ezután a 8. rész eleje elég gyengécskére sikerült. A szalagavatós és pályaválasztós izgalmak után ugyanis sok minden nem történik. Zajlanak a tanórák, megint ezerszer le van írva, ki mit csinál óra előtt/közben vagy a garázsban, mindenki (vagy csak Reni?) izgul az érettségi miatt, van, aki még most sem tanul (az nálam kicsit kiverte a biztosítékot, hogy Ricsi nem tudta, mi az a H2O - remélem, ezt Leiner Laura sem gondolta komolyan). Emellett iszonyatosan zavart a Cortez-es csöpögés, a rózsaszínű jövő tervezgetése, főleg azután, hogy igen, a hős szerelmes eldöntötte, a világ végére (vagy csak Párizsig) is elmegy a választottjáért. Jó, egy lány (ld. ez végül is Reni naplója) legyen romantikus és rózsaszín, de akkor is, nekem néha sok volt, hogy minden ilyen tökéletes.
Aztán (még valahol az első kötet vége fele) fordult a kocka. Jöttek a poénok és az érdekes események. A 2. kötetet szinte egy ültő helyemben olvastam végig, rengeteget nevettem rajta (ld. osztálykirándulás Visegrádra - haláli volt!), az egész érettségit percről percre átéltem a szereplőkkel, izgultam, drukkoltam, újra végzős gimis voltam én is! Szóval a kezdeti "nem tetszik a befejező rész" után teljesen magával ragadott ez a könyv is!
A regényt mondjuk én lezártam volna a bankettal, vagy a nyár elejével. Furcsa is volt, mikor június után hirtelen megjelent augusztus a következő fejezet elején. De jobban belegondolva, nem volt rossz, hogy Reni költözésével ért véget a sorozat. (Ha tini lennék, biztos azt írnám, hogy így sokkal romantikusabb volt.)

Felmerült még bennem, hogy de jó lenne úgy 5 év múlva egy osztálytalálkozós kötetet olvasni, de aztán rájöttem, hogy ez nem kell. Maradjon meg emléknek mindenki így, ahogyan van. Nem akarom tudni, ki hogyan változott, esetleg melyik pár ment szét, és a többi. Jó ez így, ahogyan van. :)

Bár én a középiskolában inkább kívülálló voltam, és korántsem volt ilyen jó közösségünk (lévén 36-an, nem 12-en voltunk az osztályban), nagyon jó volt egy kicsit újra gimisnek lenni - köszönet a sorozatnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Louise Jensen: A béranya

Elég gyorsan elolvastam ezt a könyvet, amelyet már a Libriben kinéztem (még mikor A Fal -at vettem), ám végül e-könyvként, a bookandwalk-...