Ugrás a fő tartalomra

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Hamar elolvasható, ám annál megrázóbb John Boyne könyve, amelyhez - szerencsémre - pont egy nappal a könyvtár nyári zárása előtt jutottam hozzá.

A történetet egy 9 éves kisfiú meséli el, az ő szemszögéből ismerhetjük meg a számára titkokat rejtő világot, gyermeki naivitással csodálkozik rá olyan dolgokra, amelyekről csak mi, felnőttek tudjuk, hogy valójában milyen szörnyűségek. Bruno édesapját ugyanis kinevezik az auschwitzi haláltábor vezetőjének. Emiatt a családnak (van egy nővére is, Gretel) ott kell hagynia a hatalmas, berlini házat, és közvetlenül a tábor mellé költöznek. A kisfiú persze tiltakozik, hogy mi lesz a barátaival, haza akar menni. Ám aztán érdekes felfedezést tesz: a drótkerítés mögött ugyanis emberek élnek, sőt, gyerekek is! Kik lehetnek ők?

Ami számomra picit meglepő volt, hogy egy 9 éves kisfiú nem tudja, mit jelent az, hogy zsidó. Nem hiszem, hogy ennyire védték-óvták volna a külvilágtól, főleg, hogy Berlinben voltak barátai. (Azt, hogy nem tudta, az apja mivel foglalkozik, egy más dolog, ezt elhiszem, hogy titkolták előtte, illetve jobb is, ha egy gyereknek nincs ilyenekről fogalma.) 

Szomorú és szívszaggató volt a különös barátsága a kerítés túloldalán élő Smuel nevű kisfiúval. (Bár teljesen más témájú könyv, de engem ez erősen emlékeztetett Niccoló Ammaniti: Én nem félek című regényére, amelyet szintén egy kisfiú mesél el, aki, a tiltás ellenére titokban találkozgat egy foglyul ejtett gyerekkel.) Felmerült bennem a kérdés, hogy a titkos találkozók senkinek sem tűnnek fel, még a táboron belüli őrök sem vették észre, hogy egy kisfiú a kerítésen keresztül beszélget órákat egy másikkal? És hogyhogy nem vették észre, hogy Bruno hova tűnik el, mit csinál szabadidejében? Se az anya, se Maria! Akkor talán megelőzhető lett volna a tragédia! Annyira, de annyira drukkoltam, hogy ne az legyen a vége, amit sejtettem! Valahogy máshogy oldja meg az író, vagy az utolsó pillanatban történjen valami! 
De nem. Ez tipikusan az a történet, amikor elolvasása után csak nézel ki a fejedből. 

Gyerekkönyvnek nevezik (ld. ajánló), de a vége miatt nem ajánlanám gyerekeknek. Egyébként a téma és a kivitelezés (ld. egy gyerek meséli el) nem lenne rossz, de szerintem ez nem gyerekkönyv. Max ifjúsági.
Lelkileg erős embereknek ajánlom a művet!

John Boyne, ír származású iró regénye igazi diadalutat jár be: eddig 64 kiadásban jelent meg, 2006-ban pedig elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat. A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén... A regényből a Harry Potter-filmek producere, Dávid Heyman készített filmet, melyet Magyarországon forgattak. (libri.hu)
A filmről egyébként ITT olvashattok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább