Ugrás a fő tartalomra

Felméri Péter: A három ufó

Őszintén szólva, fogalmam sem volt, mi ez a könyv - paródia, komédia? 
Három ufó (Csabax, Sándorx és Verax - az ufóknak x-re végződik a nevük) meglépnek egy csodatévő robottal, és "természetesen" Magyarországon, mégpedig Vecsésen szállnak le. Innen kezdődnek a poénos történések, kezdve, hogy a ruhaboltos hölgyemény rögtön kiposztolja a fészbúkra, hogy különös látogatói érkeztek, és gyűjti a lájkokat, mindeközben a kínai és turis cuccokba öltözött ufók Nokai töltő után kajtatnak, emiatt felvonatoznak Budapestre. Nos, kb. így képzeljétek a regényt. 
Számomra az volt érdekes, hogy olyan helyeken járnak, menekülnek, ahol én szinte nap mint nap megfordulok (esküszöm, megnézem egyszer, hogy az Oktogonon - beazonosítva kb. az OTP épületében - valóban van-e Max, a Kristálykoponya Gyülekezet - jó, tudom, nincs, de akkor is vicces.)
Híres emberek nevei is felmerülnek, végül Badár Sándor(!) lesz a hős megmentő, aki, mondani sem kell, szintén ufó. De vannak itt japán turisták is.
Amit talán egy kicsit már untam a vége felé, hogy csak üldözik őket, menekülnek, kiszabadulnak stb., szóval ezt lehet hogy rövidebben is lehetett volna. Mondjuk így sem hosszú regény.
A történéseket egyébként jópofa lábjegyzetek és rajzok tarkítják.

A hivatalos ajánló:
Az emberek többségének fogalma sincs, hogy ufók egyáltalán léteznek. Egy kis részük talán sejti, amit pár kiválasztott biztosan tud: a földönkívüliek köztünk élnek. Sőt nem csak élnek, hanem jönnek-mennek, bevásárolnak, fogat mosnak, sajtot majszolnak, vakaróznak. És csodákat építenek: piramisokat, stonehenge-eket, felhőkarcolókat, Kossuth Lajos-szobrokat. Ez a regény három ilyen ufó története…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább