Ugrás a fő tartalomra

Jostein Gaarder: A kártya titka

Családtörténet, utazós-keresős, mesevilág. Ez az első három gondolat, amivel jellemezném Jostein Gaarder: A kártya titka című könyvét. Egy Hans-Thomas nevű kisfiú meséli el a nem mindennapi történetet, amikor is édesapjával Svédországból Görögországba utaznak autóval, hogy megkeressék az édesanyát, aki évekkel korábban otthagyta őket, és modell lett, hogy megvalósítsa önmagát.
Ez az utazás nem egy sima utazás, Hans-Thomas nemcsak Európa tájait ismeri meg, hanem a rejtélyes zsömlekönyvnek köszönhetően családjának történetét is. Egy Dorf nevű kis faluban ugyanis kap egy különös zsömlét a helybéli idős péktől, a zsömle pedig egy aprócska könyvet rejt. A fiú titokban olvasni kezdi a könyvet - persze úgy, hogy apja ne vegye észre.
Tetszett, hogy maga a regény is úgy volt nyomtatva, hogy a zsömlekönyves fejezetek apróbb betűkkel voltak szedve. A zsömlekönyv titkos világba kalauzolja a kisfiút. Törpék jelennek meg, olykor a valóságban is, és megismerkedhetünk a kártyalapokkal és Jokerrel is. Vajon ki lehet ő? Nagyon tetszett, ahogyan az egyes kártyalapok megelevenedtek, és ahogyan az író bemutatta küllemüket, pl. hogy a kárók magasak és vékonyak, vagy, hogy hogyan állnak össze az év napjaira. Ahogyan a mondatok is, mint egy rejtvényben, összeállnak egy teljes történetté. (Ez a fajta kirakós játék is jó ötlet volt az írótól.)
A kisfiú még nem tudja, de mi, olvasók egy idő után már igen, hogy saját családjának történetét rejti a titokzatos könyv. Vajon hol húzódik a mese, képzelet és a valóság határa? Tényleg előre meg van írva sorsunk, és nem kerülhetjük el végzetünket? Vajon mi történik azután, hogy megtalálják az anyát? (Mondjuk az furcsa volt számomra, hogy az anya csak úgy lelépett, és mintha mi sem történt volna, úgy mennek haza. De tudom, ne ragadjak le, ez a regény teljesen másról szól.)
Kellemes kis olvasmány volt, aki szereti a filozofikus-mesés történeteket, annak tetszeni fog.

Jostein Gaarder nevét a Sofie világa című, gyerekeknek írt filozófiatörténete tette világszerte ismertté. A kártya titka is filozófiai kérdéseket boncolgat, s elsősorban arra keresi a választ, hogy kik vagyunk valójában, és honnan jöttünk. 

Jostein Gaardertől az alábbi két könyvet olvastam még:
A történetárus 
A narancsos lány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább