Ugrás a fő tartalomra

Jeney Zoltán: Rév Fülöp

Balatoni nyaralás alatt mi mást lehetne olvasni, mint balatoni könyvet, egészen pontosan egy ifjúsági kalandregényt, amely Balatóniában játszódik és amelynek főszereplője nem más, mint Rév Fülöp. Ám természetesen nemcsak ő, hanem a többi szereplő is Balatonhoz kötődő névvel bír.
A történet úgy kezdődik, hogy Csobánc király megbetegszik, és Akarattya hercegnő a heverésző-lustálkodó Fülöpöt kéri meg, hogy segítsen megtalálni azt a különleges virágot, amely meggyógyítja a királyt. Kezdetét veszi tehát a kaland. Sok furcsa szereplővel, herceggel, kalózzal, beszélő lóval  és miabogyókkal találkozhatunk; Fülöp pedig csak vándorol és vándorol új társaival Ádánddal és Vaszival, keresztül a balatoni nádason és rejtélyes helyszíneken. Közben sok vicces és izgalmas dolog is történik, majd a végén egy kis "szereplőváltozás" után még egy dínom-dánomra is sor kerül.
A könyv stílusa nagyon jó, a nevek és a balatoni mondavilág beleszövése a mesébe is nagyon tetszett, az események is "pörögnek" rendesen. Szerintem egy kisiskolás bátran elolvashatja már, sőt, akár egy nagyobb óvodásnak is érdemes felolvasni belőle.
Ajánlom lovagi kalandregényt kedvelő gyerkőcöknek - nem csak fiúknak!

A könyv a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg a Könyvhétre, és ITT tudtok beleolvasni.

Jeney Zoltánról, az íróról:
Francia szakos bölcsész, középiskolai tanár. Tanított az ELTÉ-n, a Nyugat Magyarországi Egyetem szombathelyi karán és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán, a Párizsi Magyar Intézet tudományos-oktatási titkára volt.
(Forrás: szinhaz.hu)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari...

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek....

Dr. Metzing Miklós: Gimnasztika

Mint látjátok, ismét nagyon eltűntem, ám ennek megvan az oka. Elkezdtem egy okj-s tanfolyamot, gyerekfitnesz oktatónak tanulok (a Zumba és Zumba Kids oktatói papírom ugye megvan, tartok is gyerekeknek órát, ám ez kevés, ezért is vágtam bele ebbe a tanfolyamba). Így mostanában ilyen olvasmányaim vannak, mint Dr. Metzing Miklós Gimnasztika könyve. Szerintem akinek nem kell levizsgázni belőle (mint nekem), annak is érdekes lehet ez a tankönyv. Bár viccesnek tűnhet laikusok szemében, hogy pálcikaemberekkel ábrázol, ezek mind-mind fontos elemek ahhoz, hogy jó órát tudjunk tartani, és ismerjünk minden mozdulatot. A könyv részletesen végigvezet minket a gimnasztika rejtelmein, kezdve az eredetével, alapfogalmakkal, de a gyakorlatrendszereket és a szakkifejezéseket is nagyon jól bemutatja. Mindez hol pálcikaemberekkel, hol képekkel is illusztrálva. Persze ahhoz, hogy valaki jó edző vagy tornatanár legyen, nem elég bemagolni a könyvet, hanem gyakorlatban is "nagyon ott kell len...