Ugrás a fő tartalomra

Ian McEwan: Szombat

Ian McEwanról mindenkinek a Vágy és vezeklés című könyv ugrik be elsőre (itt írtam róla), amelyből film is készült. Úgy gondoltam, mivel nagyon tetszett az előbb említett könyv, az író más műveire is kíváncsi vagyok. Így került kezembe a Szombat című regény, amelynek ajánlója egyből felkeltette az érdeklődésemet:

Szombat hajnalban Henry Perowne londoni házának ablakából szemtanúja lesz egy kigyulladt szárnyú repülőgép zuhanásának. A kép beleég emlékezetébe, és napi teendőinek végzése közben is ott lebeg lelki szemei előtt mint a fenyegetettség lángoló szimbóluma. A regény egy orvos huszonnégy óráját mutatja be, elidegenedését családjától, furcsa versengéseit, párbajait, eltorzult gondolkodását egy eltorzult világban és végül kitörési kísérletét saját életéből, vágyai és félelmei béklyójából. 

Tetszett, hogy a regény aprólékosan leírja Perowne gondolatait, félelmeit, napi rutinját, feleségéhez, fiához valamint lányához fűződő viszonyát és munkáját (Perowne ugyanis idegsebész). A napja különben egy átlagosnak tűnő szombati nap: szeretkezik a feleségével, fallabdázni megy orvos kollégájával, meglátogatja anyját, vásárol a halpiacon, hazajön a lánya... s közben meg-megjelenik előtte az égő-zuhanó repülőgép képe, hol a Híradóban, hol a gondolataiban. 
Ám mégsem a repülőgép az, ami nem hagyja nyugodni - őszintén szólva a beharangozó alapján én nagyobb jelentőséget gondoltam  a repülőgépnek -, hanem egy piros BMW, amely egy kis konfliktus miatt többször is feltűnik a színen. Szóval az ajánlóval ellentétben nem (csak) a repülőgépen van a hangsúly, az csupán egy nem túl szerencsés nap kiindulópontja, mikor is főhősünk még a családját is bajba sodorja. 
Mivel a könyv egyetlen egy napot mesél el, a végére minden helyreáll, legalábbis látszólag helyreáll.
Nem volt rossz könyv ez sem szerintem, nekem tetszett, bár igazi izgalmakat inkább a vége felé tartogat.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mira Sabo: Dr. Farkas bárányai

E-könyvben került hozzám Mira Sabo új regénye, amelyet először nem volt kedvem elolvasni, mert nem igazán érdekelt egy szexmániás és hatalommániás ügyvéd története, aztán mivel elég jó értékeléseket olvastam róla a molyon, mégis belevágtam. Az eleje elég ütős, utána kezdődik csak maga a történet, vagyis hogy ki is az a dr. Farkas. Valóban egy olyan alak, akit én is elképzeltem, akinek nem számít a pénz, és minden nőt megkap, akit csak szeretne.. Aztán egyszer csak felbukkan az "angyal", és minden megváltozik, életében először szerelmes lesz. Panni élete sem egyszerű, egy különös "kapcsolatban" él, ráadásul később vetélytársa is akad Farkasnak. Nagyon tetszett, ahogyan Farkas - Panninak köszönhetően - kezd átváltozni Tamássá, hogy ő az a lány, akit először hazavisz szülőfalujába (a vidéki nyugalom, hagyományok, család ábrázolása is fontos szerepet kap a műben). Jó kérdés, hogy a múltat el lehet-e engedni, ha valaki züllött életet élt, meg tud-e változni? Illetve, hogy…

Veréb Emese: Négy évszak években

Veréb Emesét már jól ismerjük a humoros-szerelmi Segítség, már megint egy gyökérrel járok, és "időutazós" A Happy End után című ifjúsági regényei alapján. Nemrégiben megjelent könyve azonban nem regény, nem is A Happy End után várva várt folytatása, hanem egy más műfaj: verseskötet jellegű, egészen pontosan gondolatok összegzése - Négy évszak években.
Az ajánló: Amikor elkezdtem írni ezeket a sorokat, mindössze négy évszak volt mögöttünk. Évekké formálódtak, mi pedig felnőtt emberekké. Talán olyanokká, akik képtelenek elengedni a múltat, mert görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy ami egyszer volt, az mindig is lesz. Talán olyan emberekké, akik egész életükben várni fognak egymásra, és így ér véget az ő történetük. Bármit is hoz majd az élet, Te formáltál és vittél arra, ahol lennem kell. Nélküled.
A téma itt is a szerelem, a fájdalom, vágyakozás, elmúlás. Nagyon igaz gondolatok vannak benne, némelyre még az ember maga is rádöbben, hogy hoppá, ezt én is így érzem és így fogalmaznám m…

Fejős Éva: Bébi, bumm!

Emlékszem, amikor lehozta a sajtó, hogy Fejős Éva babát vár, én is ledöbbentem picit: nem is pont az életkora miatt (ld. 49 évesen szült), hanem mert számomra ő tipikusan az az utazgatós-világjárós szabadon élő (író)nő, akinek ha nincs gyereke, hát nincs gyereke, színes és nyüzsgős az élete anélkül is. Aztán mégis: ő is anya lett, még ha később is.
A könyvben még a várandósága előtti évekről is beszámol, amikor már (negyven felett) megfogalmazódott benne, hogy gyermeket szeretne, de még éveket kellett várnia rá, hogy kezében tarthassa kislányát. Többször is megemlíti a regény során, hogy valóban nincs időhöz kötve a gyermekvállalás, de senki se várjon ilyen sokáig, ne halogasson, hogy "majd akkor lesz gyerekem, ha ez és ez meglesz..." stb., mert ő is sokat halogatott. Meg nyilván az egészségügyi okok: kevesebb az esély a teherbeesésre, lehet, hogy műtét is kell előtte vagy csak mesterségesen eshet teherbe.
(Kis személyes kitérő. Korábban én is úgy voltam vele, hogy fialaton, t…