2012. május 12., szombat

Emma Donoghue: A szoba

Már egy jó ideje itt ülök a gép előtt, és azon gondolkodom, hogyan kezdjek bele, mit írjak erről a könyvről. Ugyanis - bár már eltelt egy pár nap, mióta befejeztem -, még most is a hatása alatt vagyok! Nagyon ütős! Megrettentő. Szívszorító. Ezekkel a szavakkal tudnám összegezni.

A könyv megírását egy valós esemény ihlette. Biztos mindenki emlékszik az ún. "amstetteni rémre", aki a saját lányát tartotta a pincéjükben bezárva. A lány több gyereket is szült neki, akik a pincében élték meg életük első éveit.
De térjünk rá a regényre, amely szintén egy elrabolt lányról és a rabságban született kisfiáról szól.

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás…

Már abba is borzasztó belegondolni, hogy a lánynak (anyának) mit kellett átélnie, főleg, hogy közben a gyerekét is szeretetben, biztonságban kellett felnevelnie - egyedül, bezárva, a kinti világ nélkül.
A hatást fokozza, hogy az egész történetet az ötéves Jack meséli el: gyermeki naivsággal, rácsodálkozással és félelmekkel telve. Összesen 12 négyzetméteren élnek egy szerszámoskamrából átalakított "börtönben". Patás, a férfi néha meglátogatja őket, illetve csak az Anyát, mert a fiúnak ilyenkor a szekrényben kell lennie, nem engedi ki az Anya. Igazán példaértékű, ahogyan az Anya félti és óvja a gyerekét, és ahogyan szereti, mert hiába egy gonosz embertől származik, mégiscsak az ő gyerek, ő szülte!
A könyv, onnantól kezdve, hogy megszületik a "terv", letehetetlen!
A szabadulás pillanatai nagyon izgalmasak, de ami utána következik, az engem ugyanúgy megviselt, mint a bezártságról szóló fejezetek. Milyen lehet ennyi év után újból kint lenni? Illetve, a gyereknek milyen lehet, hogy most, öt évesen tapasztalja meg az eddig csak tévében látott világot? Hogy kinyílt a tér, hogy más emberek is léteznek, nemcsak ő és Anya? Hogy milyen fűre lépni, milyen cipőt hordani, milyen egy lépcsőn lemenni? És hogyan reagál a környezetünk?
Szóval számomra az egész könyv nagyon megrázó volt!
Szerintem aki egyszer átélte ezeket a borzalmakat (most nem csak a szobában született kisgyerekre gondolok, hanem elsősorban az elrabolt és bezárt nőre, akivel egy mocskos férfi ezt tette), sosem fogja tudni feldogozni az átélteket, mint ahogyan a könyv is írja, a Szobát nem lehet elfelejteni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Veronica Roth: A beavatott

Kolléganőmtől kaptam kölcsön ezt a könyvet, ő az egész trilógiát olvasta, nekem elég volt az első rész. A borítószövege alapján nekem oly...