Bár nem volt kötelező olvasmány, középiskolásként olvastam először ezt a könyvet - nagyon tetszett az "elvadult gyerekekről" szóló utopisztikus(?) és kegyetlen történet!
Felnőtt fejjel többször tervbe volt véve, hogy újra olvasom - kíváncsi voltam, másképp látom-e, illetve hogyan élem meg ennyi év után.
Kamaszlány emlékeimből :) Jack lázadására, vagányságára emlékszem, illetve, hogy szegény Röfit sajnáltam.
Most, leszámítva, hogy szintén sajnáltam Röfit, jobban a dolgok mögé láttam, és ledöbbentett a kamasz-gyerekek kegyetlensége, az uralkodni vágyás, a megfélemlítés és behódolás (a végén Ralphot leszámítva végülis mindenki Jack oldalára áll), és persze az állati ösztön előtörése, hogy már nem a megmenekülés a cél (é: tüzet rakni és őrizni, hátha valaki meglátja a füstöt), hanem a vadászat és az általa szerzett dicsőség! Legyen az állat, akár ember, akire vadásznak. Ralph üldözése a végén brutál jó, szinte együtt fojtottam vele vissza a lélegzetem a bozótba bújva!
Minden középiskolásnak és fiatalnak ajánlom tehát ezt a könyvet! Te mit tennél, ha egy lakatlan szigetre kerülnél a társaiddal? A barátság a fontosabb, vagy a túlélés?
A történetről pár szót annak, aki még nem olvasta:
Egy csapatnyi angol kamasz, akinek repülőgépe lezuhan egy lakatlan szigetre, nekilát, hogy Robinsonként megpróbálja újrateremteni a civilizációt. ... ezek az alig tizenéves gyerekek fokozatosan elvadulnak, lehámlik róluk a civilizációs máz, és immár nem komiszak, hanem gonoszak, ölni is képesek, és félelmükben csinálnak maguknak istent, aki megfelel démonikus mivoltuknak: a Legyek Urát. Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjüktől vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban.
William Golding, akit 1983-ban életművéért Nobel-díjjal jutalmaztak, regényében korunk alapélményét dramatizálja megrázó lélektani és gondolati hitellel. A Legyek Ura (1954) méltán számít a mai angol irodalom egyik klasszikus alkotásának.
(szövegek forrása: Libri.hu)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése