Kollégáim mesélték, hogy a Trafóban egy új darabot mutattak be, amely Marguerite Duras: Nyáron, este fél tizenegykor című műve alapján készült. Szerencsémre rögtön kölcsön is kaptam az említett könyvet, amely két kisregényt tartalmaz.
Marguerite Duras a mai francia irodalom egyik legnagyobb – és legvitatottabb – alakja. Beckett mindenesetre a világ legnagyobb élő írójának tartja. Mély szellemi rokonság fűzi össze őket. Duras is az elmagányosodásról, az élet kiürüléséről, a pusztulásról ír, de a folyamat korábbi szakaszát ábrázolja: regényei ott végződnek, ahol Beckett drámái kezdődnek. Ne is várjuk regényes fordulatokat, Duras hősei arra ítéltettek, hogy ne történjen velük semmi. De ez a semmi nála szörnyű feszültséggel terhes, fenyegető, vihar előtti csönd, s ha megjön a zivatar, az sem hoz enyhülést. - olvasható a könyv hátoldalán. Mindkét kisregény 1989-ben jelent meg magyarul, tehát a mai francia irodalom ez esetben ezt takarja.
Nyáron, este fél tizenegykor
Valóban, nincs sok történés a regényben, ám annál több a lelki ábrázolás, amit a regény tökéletesen megalkotott atmoszférája csak még jobban fokoz. A történet ugyanis egy óriási viharban kezdődik, amikor is több, Madrid felé igyekvő turista kénytelen megállni és megszállni egy kis hotelben. Közben a kisvárosban gyilkosság történik, és a viharos éjszakán a rendőrség gőzerővel keresi a tettest. Ám a történet fő szálát a hotelbe érkező egyik család, azon belül is Maria, a feleség sorsa adja, aki nem csak kívülről, hanem belülről is kénytelen megtapasztalni a vihart, amikor is rádöbben valamire, este fél 11-kor. A viharos éjszakát fojtogató meleg és szárazság követi. Vajon hová tart Maria, van kiút ebből a sivárságból?
A kisregényből minden kiderül.
A tér
Duras másik kisregénye (sorrendben ez az első a könyvben), még kevesebb történést tartalmaz: tulajdonképpen egy hosszú párbeszéd az egész. A téren a padon ül a kisasszony (szolgálólány), és az utazó kereskedő, és miközben a kisfiú, akire a nő vigyáz, néha feltűnik a színen, ők ketten komoly beszélgetésbe és vitába kezdenek egymás sorsáról, hogy ki miért nem képes változtatni az életén, miért nem vagyunk képesek kinyitni azt a bizonyos ajtót és kilépni rajta. Duras szereplői nekem néha kötekedősebbnek, néha barátságosabbnak tűntek, olykor értelmetlen és meddő vitát folytatva... de talán van pici pozitív kicsengése is a történetnek, pontosabban a hosszú párbeszédnek, mert hogy történésekről nem igazán beszélhetünk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése