Ugrás a fő tartalomra

Vujity Tvrtko: Menekülés a pokolból


Szenzációhajhász. Hatásvadász. Mondják róla. Történetei meghökkentőek. Torokszorítóak. Vagy éppen rémisztőek.
Az biztos, hogy nem hagy érzelmek nélkül. Akár egy elhunyt fiatalra emlékezik, akár egy vérfürdőről ír, akár egy magyarországi, akár egy harmadik világbéli eseményről.
Az biztos, hogy egyes történeteihez tényleg erős idegek kellenek.

A „Menekülés a pokolból” három hosszabb írást, és több apró kis „szilánkot” tartalmaz.
Megismerkedhetünk Szamirával, a Szomáliából hazamenekített lánnyal. Megismerhetjük Marian Cozma tragédiáját - nem, Tvrtko nem vádol, nem rágalmaz, csupán tényeket közöl, és azt elemzi, hogy a sporttragédiák milyen hatással vannak a sporttársak teljesítményére.
Aztán ott a beszláni túszdráma. Brutális. Ezt tényleg csak azoknak ajánlom, akiknek van lelkierejük hozzá. És gyomruk. Olvasása közben többször is félre kellett tennem a könyvet, több napba telt, míg végre be tudtam fejezni. Utána napokig puszilgattam és ölelgettem kislányomat. Hogy milyen szerencsés vagyok! És nem csak azért, mert nem velem történt meg ez a szörnyűség, hanem mert – ahogy Tvrtko riportjai után mindig rádöbbenek - nem élek nyomorban, nem az a legnagyobb gondom, hogy legyen ivóvizem!

Ahogy ezt Szamira történetében olvashatjuk:
„Mennyit tudunk azon keseregni, hogy késnek a buszok, hogy mit csinált már megint a szomszéd. Milyen dühvel beszélünk olykor valakiről, akinek egy kicsit jobban megy, mint nekünk. … Vagy mennyit tudunk bosszankodni, ha teszem azt egy nagyáruházban nem találunk magunknak való lábbelit a több ezer cipő között… Nézem és hallgatom a lányt estéről estére. Újra és újra a tiszta ivóvízért folytatott mindennapos harcáról beszél. … Könny szökik a szemébe, mikor ismét felidézi magyar édesapjának és testvéreinek kivégzését. … Akkoriban nem is tudott nagyobb örömöt elképzelni annál, minthogy befogadják a határmenti menekülttáborba. Kétszázezer menekült közé. És mindezekhez képest milyen furcsának tűnhetnek a mi kis civilizált luxuspanaszaink.”
Az alábbi sorokat többször is elolvastam. Elgondolkodtatóak. Ezért szeretem tehát Tvrtko-t. Mert azonkívül, hogy Sorsokat ismerhetek meg, elgondolkodtat. Igencsak mélyen.

Vujity Tvrtko eddig megjelent könyvei:
- Nógrádi Gergely - Vujity Tvrtko: Tizenkét pokoli történet (2000)
- Újabb pokoli történetek (2001)
- Utolsó pokoli történetek (2002)
- Pokoli történetek - Különkiadás (2003)
- Angyali történetek a pokolból (2004)
- Tvrtko könyve (2005)
- Pokoli történetek ...és ami azóta történt... (2006)
- Pokoljárás (2007)
- Fertő (2008)
- Angyali történetek ...és ami azóta történt... (2008)
- Menekülés a pokolból (2009)
(Forrás: Wikipedia)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább